Várkonyi Zoltánra emlékezünk

2019. 04. 10.

40 éve, ezen a napon hunyt el Várkonyi Zoltán. Szeretettel emlékezünk a kiváló színészre, a nagyszerű rendezőre és legendás színigazgatóra, akinek kivételes szellemi öröksége, szenvedélyes színházeszménye a színház mindennapjaiban is tovább él: tanítványaiban, kollégáiban, a falakban.

„[Várkonyi Zoltán] az örökké sziporkázó szellemű varázsló, a gunyoros, fanyar, szellemes vivőr, az istenek kegyeltje, a vasárnapi ember, a Nap fia. Amihez termékeny élete folyamán csak hozzányúlt, az arannyá változott a keze alatt. És akit jó sorsa a közelébe vezérelt, az maga is részesedhetett e csodálatos transzfigurációban: a ráeső, pazarlóan gazdag fényárban mintegy csillogóbbá, okosabbá, tehetségesebbé vált mellette ő maga is. Nagyvonalú volt és elegáns. Soha nem latolgatta kicsinyesen az esélyeket, siker nem részegítette meg, bukás nem keserítette el, és mintha csak vonzotta volna a veszély, minél nagyobb volt a kockázat, annál nagyobb öröme tellett a feladatban. Ilyenkor villámgyorsan tudott felmérni, dönteni és cselekedni. Ezt tette egész életében. Kihívta a sorsot. Ilyen volt a kezdet, a legendás IV. Henrik, majd a Hamlet is. Mivel is játszott? Természetesen a halállal. Férfiasan fanyar szelleme soha nem adhatta ennél alább, ez volt számára az egyetlen méltó partner. Így volt ez akkor, 44-ben, a kezdet kezdetén, amikor a szó szoros értelmében nap mint nap kockáztatta az életét, és így lett a legvégén, a Hosszú út az éjszakába idején is, amikor már halálos betegen, nap mint nap játszott a halállal. Így élte le az egész gazdag, termékeny életét is. Mindig is az egész életét tette fel a játékra.”

                                                                                                                                                                            Darvas Iván