English

A Vígszínházban a legbefolyásosabb magyar nők
2016. 04. 18.

A tekintélyes Forbes Magazin idén is összeállította az 50 legbefolyásosabb magyar nő listáját az üzlet, a közélet, a média és kultúra kategóriában. A magazin listáján szereplő hölgyeket az április 21-i Földrengés Londonban című előadásunkon a kultúra kategória listavezetője, Eszenyi Enikő látta vendégül.

Egy pódiumbeszélgetést követően a meghívottak együtt tekintették meg Mike Bartlett Földrengés Londonban című színművét. Az előadás után a rendező, Eszenyi Enikő mesélt a produkció különleges látványvilágáról. A jelenlévők egy izgalmas tárlatvezetés keretében láthatták az előadás olyan helyszíneit, amelyek a színfalak mögött végig rejtve maradnak, és csak rendkívüli technikai bravúroknak köszönhetően válnak láthatóvá.

A Forbes magazin szerkesztősége tavaly százharminc, Magyarországon hatással bíró jelöltet vizsgált meg a négy kategóriában. Adatokat gyűjtöttek a jelölt pozíciójáról, alkalmazottainak számáról, a rendelkezésére álló büdzséről, az általa elért emberek számáról. Az első szűkítés után háttérbeszélgetések révén tudtak meg többet a jelöltekről, a végső sorrendről pedig a szerkesztőség szavazott.

Eszenyi Enikő idén is az első helyre került kultúra kategóriában, elismerésével mindazt az erőfeszítést is díjazták a lista összeállítói, amellyel Vígszínházat az elmúlt években sikerült egy új kulturális központtá tenni. A Víg évente csaknem 400.000 nézőt vonz, és felelős ezen nézők műveltségéért és kulturális felemelkedéséért. Ezen a területen a Vígszínház az utóbbi évben is nagy eredményeket ért el.

Földrengés Londonban

Milyen élet vár ránk itt a Földön? Milyen jövője lesz az utódainknak? A Föld tartalékai kimerültek, az éghajlatváltozás megállíthatatlan, és ha nem figyelünk jobban oda a környezetünkre, ha nem szabunk gátat önzésünknek, akkor annak néhány éven belül katasztrofális következményei lesznek.

Földrengés Londonban