English

Hullan Zsuzsa Aase-díjat kapott
2019. 12. 16.

Társulatunk tagja, Hullan Zsuzsa 2019. december 16-án Aase-díjat vehetett át a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Gobbi Hilda végakaratában alapította meg a díjat az "emlékezetes percek, pillanatok főszereplői" számára.

Hullan Zsuzsa 1961-ben született, Zircen. 1981-ben pedagógusi diplomát szerzett, ezt követően a Paál István vezette szolnoki Szigligeti Színháznál töltötte gyakornoki éveit és alapozta még későbbi pályafutását.

1987-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Marton László osztályában, majd a veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött, ahol öt évig dolgozott a társulatban. 1992-ben a Vígszínház társulatába szerződött, ahol mai napig, immár több mint huszonöt éve fontos tag és ahová legnagyobb alakításai is kötik.

Sikeres színházi szerepei mellett több sorozatban is láthatta és megszerette őt a közönség. Számos előadásban és szerepkörben bizonyította tehetségét, játszotta A padlás Sünijét, az Óz a csodák csodája Emmy nénijét és Glindáját. A Pentheszileia program kegyetlen Anyáját megrázó őszinteséggel jeleníti meg. A Sógornők fergeteges humorú női komédiájában Yvette Longpré alakjában megmutatja könnyedségét, humorát; A diktátorban Napaloni nejeként jellemábrázoló és karakterformáló képességét.

Hullan Zsuzsa sokoldalú, ezerarcú színművész, megbízható kolléga és alkotótárs. Életteli karaktereket formál, vérbő humor, ugyanakkor drámai erő jellemzi alakításait.

A Vígszínház társulata szeretettel gratulál Hullan Zsuzsának az elismeréshez!