English

Michal Dočekal Budapesten
2016. 05. 13.

Budapestre látogatott Michal Dočekal, a prágai Nemzeti Színház igazgatója és az UTE, vagyis az Európai Színházak Uniójának elnöke.

A rendező a Vígszínház készülő produkcióinak, A Pál utcai fiúknak és a Don Juannak próbáin is részt vesz. Dočekal a 121. évad első bemutatóját, a Bűn és bűnhődést rendezi majd, amelyet a Víg a 100 éve született Jurij Petrovics Ljubimovnak ajánl. Az előadás díszlettervezője a számos nemzetközi sikert maga mögött tudó Martin Chocholousek lesz.

A prágai születésű Dočekal már középiskolai tanulmányai idején színészként és rendezőként dolgozott a prágai Rubin Színház A Stúdiójában.
1994 és 2002 között Dočekal a prágai Komédia Színház igazgatója volt, a teátrum az ő vezetése idején, 1996-ban elnyerte az Év Színháza díjat.
2002-ben a Nemzeti Színház igazgatója lett, 2015. november 15. óta pedig az UTE elnöke.

A 2013-as POSzT-on a Jóembert keresünk című vígszínházi rendezése elhozta a legjobb előadás és a legjobb női főszereplő díját. A Vígszínházban és a Pesti Színházban jelenleg is nagy sikerrel játsszuk a Mikve, a Jóembert keresünk és A Mester és Margaríta című rendezéseit.