English

ifj. Vidnyánszky Attila

1993-ban született Beregszászon. 2010-ben felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetem színész szakára, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába. Egyetemi gyakorlatát a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban töltötte. Az egyetemi évek alatt a színészkedés mellett, több rendezése is ment az Ódry Színpadon. 2014-ben megkapta a Gundel Művészeti Díjat, 2015-ben az egyetem elvégzése után a színikritikusok a legígéretesebb pályakezdőnek választották, 2016-ban Junior Prima-díjas lett. Az egyetem befejezése után dolgozott a Budaörsi Latinovits Színházban, ahol a Liliomfit vitte színre, majd a Gyulai Várszínházban megrendezte a III.Richárdot, mely később a Nemzeti Színház a repertoárjára került, 2016-ban a Radnóti Színházban vitte színre Bulgakov Iván, a rettenet című darabját. 2017-ben a Vígszínház társulatának a tagja lett.

Jelenlegi szerepei

Legközelebbi fellépései

II. Richárd

november 10. kedd, 19:00
Jegyvásárlás

Mágnás Miska

október 27. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
november 11. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
november 12. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás

A diktátor

november 21. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
november 22. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás

A Nyugat császára

október 30. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
november 3. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
november 6. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
november 29. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
ifj. Vidnyánszky Attila

Még ajánljuk

Kapcsolat

Jegyértékesítés és nyitvatartás

Színházjeggyel, bérlettel kapcsolatos információért hívja a színház ingyenes 

Vígszínház - jegypénztár
1137 Szent István krt. 14.
Tel: 329-23-40
Nyitvatartás: 11.00 - 19.00

Pesti Színház - jegypénztár
1052 Váci utca 9.
Tel: 266-55-57
Nyitvatartás: 11.00 - 19.00

Szervezési Iroda
1136 Pannónia u. 8.
Tel: 329-39-20, 329-39-21
Nyitvatartás: hétfő - péntek: 10.00 - 18.00