English

Kern András

Budapesten született. Az 1962-es Ki mit tud?-on tűnt fel először paródia-számával. Három évvel később a Mi lesz? című amatőr filmjével elnyerte a XIII. Országos Amatőrfilm Fesztivál fődíját. 1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd a Vígszínházhoz szerződött, melynek azóta is tagja. Nemzedéke egyik legtöbbet foglalkoztatott, legnépszerűbb művésze: kiemelkedő színházi alakításai mintegy 60 filmben és tévéjátékban szerepelt, szinkronhangját az egész ország ismeri, sikeres film- és színházi rendező. Négy hanglemeze jelent meg, és rendszeresen szerepel a rádióban is. 1976-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1978-ban Jászai Mari-díjat, 1988-ban Ajtay Andor-emlékdíjat, 1989-ben Érdemes Művész kitüntetést, 1995-ben Karinthy-gyűrűt kapott. 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, illetve MSZOSZ-díjjal tüntették ki. 1997-ben az országos Színházi Fesztivál különdíját nyerte. 2003-ban Kiváló művész elismerésben részesült, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2004-ben megkapta az Osztrák Művészeti Szövetség diplomáját, illetve a Déri János-díjat. 2007-ben Kossuth-díjjal ismerték el színházi és filmes munkásságát. Ugyanebben az évben elnyerte a Páger Antal-díjat is. 2010-ben Pro Urbe Budapest-díjjal tüntették ki. 2011-ben a Vidor Fesztiválon Életműdíjat kapott. 2012-ben Harsányi Zsolt-emlékdíjban, 2015-ben Vígszínház-díjban részesült.

Díjak

1976 – Hegedűs Gyula-emlékgyűrű | Vígszínház
1978 – Jászai Mari-díj
1988 – Ajtay Andor-emlékdíj | Vígszínház
1989 – Érdemes művész
1995 – Karinthy-gyűrű
1996 – A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje
1996 – MSZOSZ-díj
1997 – Színházi Fesztivál különdíja
2003 – Kiváló művész
2003 – Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában
2004 – Déri János-díj
2005 – XIII. kerület díszpolgára
2007 – Páger Antal-színészdíj
2007 – Kossuth-díj
2010 – Pro Urbe Budapest díj
2012 – Harsányi Zsolt-díj | Vígszínház
2015 – Vígszínház-díj
2020 – Ruttkai Éva-emlékgyűrű | Vígszínház
2021 – Ajtay Andor-emlékdíj | Vígszínház

Fontosabb szerepek

Fiú, Monceau (Miller: Közjáték Vichyben)
Raszkolnyikov, Porfirij (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés)
Yossarian (Heller: A 22-es csapdája)
Allan Félix (Allen: Játszd újra Sam!)
Vanek B. Eduard (Rejtő-Schwajda: A láthatatlan légió)
Billy Bibbit (Kesey: Kakukkfészek)
Milliomos (Kornis: Körmagyar)
Goldnágel Efraim (Füst: A sanda bohóc)
Fiú (Déry-Pós: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról)
Kálmán (Székely: Vak Béla király)
Jocó borbélysegéd (Caragiale: Farsang)
Lloyd (Frayn: Ugyanaz hátulról)
Vatelin (Feydeau: A balek)
Dauphin (Shaw: Szent Johanna)
Bolond (Shakespeare: Minden jó, ha jó a vége)
Rank doktor (Ibsen: Nóra)
Manó (Sütő: Álomkommandó)
Szatyin (Gorkij: Éjjeli menedékhely)
Rubasov (Koestler: Sötétség délben)
Peacock (Brecht-Weill: Koldusopera)
Shakespeare: III. Richárd
Argan (Moliére: A képzelt beteg)
Turai (Molnár: Játék a kastélyban)
Jaques (Shakespeare: Ahogy tetszik)
Victor Rossetti (Portner: Hajmeresztő)
Dürrenmatt: A nagy Romulus
Rakityin (Turgenyev: Egy hónap falun)
Tündérkirály (von Horváth: Mesél a bécsi erdő)
Henry (Stoppard: Ez az igazi)
Dr. Plundrich Károly (Szomory: Hermelin)
Richard Willey (Cooney: A miniszter félrelép)
Hasek-Spiró: Svejk
Bruce (Elton: Popcorn)
Pierre (Veber: Balfácánt vacsorára!)
Félix Unger (Simon: Furcsa pár)
Willy Loman (Miller: Az ügynök halála)

Jelenlegi szerepei

Legközelebbi fellépései

Az élet mint olyan

május 21. kedd, 19:30
Jegyvásárlás
május 29. szerda, 19:30
Jegyvásárlás

Egy szerelem három éjszakája

május 12. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás

Játszd újra, Sam!

április 23. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
május 6. hétfő, 19:00
Jegyvásárlás
május 9. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
június 5. szerda, 19:00
Jegyvásárlás

Az apa

április 20. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
május 24. péntek, 19:00
Jegyvásárlás

Kabaré

május 22. szerda, 19:00
Jegyvásárlás

Pinokkió

május 3. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
május 26. vasárnap, 15:00
Jegyvásárlás
május 27. hétfő, 19:00
Jegyvásárlás
június 9. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás
június 9. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
Kern András

Filmen:

Hogy állunk, fiatalember? (1963)
Húsz óra (1965)
Játék a múzeumban (1965)
Fényes szelek (1968)
A halhatatlan légiós (1970)
N. N. a halál angyala (1970)
Kapaszkodj a fellegekbe! (1971)
Sárika, drágám (1971)
Végre, hétfő (1971)
Az öreg bánya titka (1972 tv)
Fuss, hogy utolérjenek (1972)
Lányarcok tükörben (1972)
Plusz-mínusz egy nap (1972)
Ki van a tojásban? (1973)
Régi idők focija (1973)
141 perc a Befejezetlen mondatból (1974)
Déryné, hol van? (1975)
Itt járt Mátyás király (1975 tv)
Herkulesfürdői emlék (1976)
Optimista tragédia (1976 tv)
Szerelem bolondjai (1976 tv)
Mire megvénülünk (1978 tv)
Szabadíts meg a gonosztól (1978)
Pogány Madonna (1980)
Ripacsok (1981)
Csak semmi pánik (1982)
Faustus doktor boldogságos pokoljárása (1982 tv)
Szerencsés Dániel (1982)
Hanyatt-homlok (1983)
Te rongyos élet (1983)
Szemenszedett igazság (1984 tv)
Az elvarázsolt dollár (1985)
Idő van (1985)
Képvadászok (1985)
Üvegvár a Mississippin (1986 tv)
Elysium (1986)
Illatszertár (1987 tv)
Küldetés Evianba (1988)
Amerikából jöttem (1988 tv)
Állítsátok meg Arturo Uit!
Kötélen a Niagara fölött,
Az Angol Királynő
Vigyázat, mélyföld
Alapképlet
A pályázat
A lázadó
Privát kopó
Haláltánc
Tények és elmélkedések (1988 rövid)
Hamis a baba (1991)
Vörös vurstli (1991)
Ébredés (1994)
Szeressük egymást gyerekek - Ég a város, ég a ház is (1995)
Sztracsatella (1996)
A miniszter félrelép (1997)
6:3 (1998)
Színház az egész (2000 tv-sorozat)
Meseautó (2000)
Kávéház (2001 tv-sorozat)

Főbb rendezései:

Szembesítés (1966 tv)
Időváltozás (1967 tv)
Egyperces novellák (1976 tv)
Késő őszi esti órán (1977 tv)
Oroszlánszáj (1980 tv)
Nagyúri mesterség (1983 tv)
Sztracsatella (1996)
A miniszter félrelép (1997)
Tojás Joe halálának egy napja (1972 színház)

 

Hanglemezek:

Kern (1985)
Ez van (1989)
Engem vársz (1998)
Mi van velem? (1999)

Paródiák a rádióban

Evőolimpia, Taxi, Halló Belváros!, Halló, itt vagyok