English

Waskovics Andrea

1992-ben Balmazújvárosban született. 2012-ben érettségizett a debreceni Ady Endre Gimnáziumban. 2012 és 2017 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Máté Gábor és Dömötör András osztályában. Még egyetemistaként fontos szerepet kapot az Aranyélet című filmsorozatban, ahol ő játszotta Ónodi Eszter számító és kíméletlen figurájának jóval idealistább változatát.

Egyetemi gyakorlatát a Nemzeti Színházban töltötte, majd a 2017-2018-as évadban a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 2018 óta a Vígszínház színésznője, ahol fontos előadásokban mutatta meg sokrétű tehetségét.

Molnár Ferenc Liliomjában bájos és ártatlan humorral alakította Marikát, Brecht Baal-jában  nemcsak karakterformáló képességét, de akrobatikus ügyességét is megcsodálhatta a közönség. Az Anna Kareninában komoly érettségről és bölcsességről árulkodott játéka, ahogy a konzervatív és áldozatkész Dolly Oblonszkaját formálta meg. A nyugat császára női főszereplőjeként érzékeny egyensúllyal mutatta meg egy szikár keménység mögé bújó törékeny lány vágyait és kiszolgáltatottságát.

Díjak

2020 – Ajtay Andor-emlékdíj | Vígszínház
2020 – Junior Príma díj
2023 – Ruttkai Éva-emlékgyűrű | Vígszínház

Jelenlegi szerepei

Legközelebbi fellépései

Béranyák

április 21. vasárnap, 19:30
Jegyvásárlás
május 12. vasárnap, 19:30
Jegyvásárlás

A nagy Gatsby

április 12. péntek, 14:30
Jegyvásárlás
április 12. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
április 24. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
május 2. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
május 8. szerda, 19:00
Jegyvásárlás

Lóvátett lovagok

április 16. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
május 23. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás

Az apa

április 11. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
április 20. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
május 24. péntek, 19:00
Jegyvásárlás

A diktátor

április 15. hétfő, 19:00
Jegyvásárlás
április 23. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
május 9. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás

Csoda

április 7. vasárnap, 19:30
Jegyvásárlás
április 19. péntek, 19:30
Jegyvásárlás
április 25. csütörtök, 19:30
Jegyvásárlás
május 4. szombat, 19:30
Jegyvásárlás
május 5. vasárnap, 19:30
Jegyvásárlás
május 15. szerda, 19:30
Jegyvásárlás
június 1. szombat, 19:30
Jegyvásárlás

A Nyugat császára

április 17. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
május 22. szerda, 19:00
Jegyvásárlás

Pinokkió

március 28. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
április 2. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
április 3. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
április 9. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
április 10. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
április 13. szombat, 15:00
Jegyvásárlás
április 13. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
április 14. vasárnap, 11:00
Jegyvásárlás
április 14. vasárnap, 15:00
Jegyvásárlás
május 3. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
május 26. vasárnap, 11:00
Jegyvásárlás
május 26. vasárnap, 15:00
Jegyvásárlás
május 27. hétfő, 19:00
Jegyvásárlás
május 28. kedd, 19:00
Jegyvásárlás

Az üvegcipő

április 30. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
május 18. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
május 21. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
május 29. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
június 2. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
Waskovics Andrea