English

Borbiczki Ferenc

Győrben született. 1981-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd ugyanebben az évben leszerződött a Veszprémi Petőfi Színházhoz. Tíz évig játszott a királynék városában, számtalan emlékezetes alakítása emelte őt a nyolcvanas évek legendás veszprémi színészévé.

1991 óta a Vígszínház tagja, életében csaknem 100 színpadi szerepben nyújtott kiváló alakítást, de több filmben is játszott, és az egyik legtöbbet foglalkoztatott hangjáték-, illetve szinkronszínész.

Az általa megformált karakterek szikár tisztasága, szenvedélyes játékának egyszerű karcossága mindig magával ragadó. Színpadi jelenlétéből áradó őserő és mély bársonyos hangja emlékezetessé és összetéveszthetetlenné teszik minden szerepében.

A drámairodalom legnagyobb alakjait játszotta el: volt Orlando az Ahogy tetszikben, Zuboly a Szentivánéji álomban, Lopahin a Cseresznyéskertben, Miska a Mágnás Miskában és Kőműves Kelemen, Sancho Panza, Peer Gynt.

Szerepei közül kiemelkedik a Dés – Geszti – Békés által írt A dzsungel könyve című musical, amelynek hazai bemutatója – 1996. január – óta ő játssza Akela szerepét, vagyis már több mint 1300-szor lépett színpadra a farkasfalka vezéreként.

A Vígszínház másik legendás sikerében, A Pál utcai fiúkban ő Janó, a Grund őre, a jóságos és sokat látott figura, akit Borbiczki Ferenc tisztán és megkapó hiteleséggel formál meg. Estéről estére ott áll a fiatal színészek gyűrűjében alázatosan segítve a Grundért folytatott harcukat.

Az öreg hölgy látogatásában a kisváros jeles polgáraként megragadó a naív egyszerűsége és humora, miközben az Anna Kareninában finom eszközökkel mutatja meg Scserbackij herceg mélyen megélt, belső tragédiáját, a II. Richárdban pedig méltóságot és eleganciát kölcsönöz Carlisle püspöknek.

Borbiczki Ferencet nemcsak karakterformáló képessége, őszinte játéka, humora, erőteljes fizikuma és érces hangja sorolja korosztályának legnagyobbjai közé, hanem szorgalma, alázata és színészi odaadása, amellyel szolgálja az előadásokat.

1990-ben Jászai Mari-díjat kapott.
2009-ben a Vígszínház társulata “A kiscsillag is csillag"-díjjal jutalmazta, melyet az évad legjobb epizódistájának ítélnek oda.
2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

Díjak

1990 – Jászai Mari-díj
2009 – „A kiscsillag is csillag”-díj | Vígszínház
2010 – A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje

Fontosabb szerepek

TAR MISKA - Móricz: Kismadár
HUBERT - Bulgakov: A félnótás Jourdain
ORLANDO - Shakespeare: Ahogy tetszik
POMPEIUS - Shakespeare: Szeget szeggel
ZUBOLY - Shakespeare: Szentivánéji álom
SÁMSON - Shakespeare: Rómeó és Júlia
MACDUFF - Shakespeare: Macbeth
FÉRFI - Doriadis: Különös délután
PEER - Ibsen: Peer Gynt
GERGŐ - Zelk Zoltán: Az ezernevű lány
MADÁR ÚR - Zilahy: Zenebohócok
PAP - Sütő: Anyám könnyű álmot ígér
MICIMACKÓ - Milne-Slade: Micimackó
CSATÓ - Molnár: Doktor úr
PÉTER - Sőtér: Júdás
CROTALDO - Calderón: Úrnő és komorna
ARTHUR - O\'Neill: Ó, ifjúság!
SZURKOV - Goncsarov-Rozov: Hétköznapi történet
SELANUS - Háy: A ló
BAGIRA - Kipling-Marton: A dzsungel könyve
SZILVÁSY BÉLA - Schönthan: A szabin nők elrablása
SANCHO PANZA - Vészi: Don Quijote utolsó kalandja
NYILAS MADÁR, POKOL ANGYALA - Déry-Presser-Pós: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
LÁSZLÓ GRÓF - Bíró: A rablólovag
MISKA - Szirmai-Bakonyi: Mágnás Miska
JUHAR BÁLINT - Juhász-Ézsiás: Az unokaöcsém nagy csibész
JÚDÁS - Balogh-Kerényi-Rossa: Csíksomlyói passió
LOPAHIN - Csehov: Cseresznyéskert
JÁNOS - Illyés: Dupla vagy semmi
MR ALFRED JINGLE - Dickens-Mankowitz-Ornadel: A Pickwick klub
KŐMŰVES KELEMEN - Sarkadi-Bródy-Szörényi-Ivánka: Kőműves Kelemen
GUBERNÁTOR - Spiró: Az imposztor
VAZUL - Sík: István király
VOLODJA - Jančar: A nagy brilliáns valcer
PENDERES - Gyurkovics: Boldogháza
GYÖRGY - Kocsis: Árpádházi Szent Margit
KOPJÁSS ISTVÁN - Móricz-Kovács: Rokonok
RICHÁRD - Jókai-Tolcsvay-Böhm-Korcsmáros: A kőszívű ember fiai
TISZT - Eörsi: Párbaj egy tisztáson
JEAN DUNOIS, BAUDRICOURT - Shaw: Szent Johanna
BRIGHELLA - Goldoni: Két úr szolgája
AGÁRDI PÉTER - Heltai: A néma levente
AUGUSTIN FERRAILLON - Feydeau: Bolha a fülbe
FAVÁGÓ - Akutagava-Müller: A vihar kapujában
NEMES BÖFFEN TÓBIÁS - Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
KRUPKE - Bernstein: West side story
WILSON FELÜGYELŐ - Rigby-Kapás: A domb
ŐRNAGY - Miller: Közjáték Vichyben
HÍRNÖK - Szophoklész: Oidipus
ALONSO - Shakespeare: A vihar
CORNWALL FEJEDELEM - Shakespeare: Lear király
AKELA - Kipling-Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve
KÁKONYI, PALIVEC KOCSMÁROS, WENDLER ÚR, VEZÉRŐRNAGY - Hašek-Spiró: Svejk
PATO - McDonagh: Leenane szépe
Békés-Marton: Össztánc
Arisztophanész: Az Acharnaebeliek
TOMAO NICOMACO - Vajda: Anconai szerelmesek
MARMELADOV - Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Lázár: A hétfejű tündér
Ovidius: Istenek gyermekei - jelenetek a Metamorphoses-ból
MURRAY - Neil Simon: Furcsa pár
SZTYEPAN ILJICS UHOVJORTOV, RENDORKAPITÁNY - Gogol: A revizor
KUVIK DOKTOR, I.HOLLÓFEKETE GYÁSZNYÚL, I.MENYÉT - Collodi-Litvai-Simon: Pinokkió
BÉRALDE, ARGAN ÖCCSE - Moliére: A képzelt beteg

Jelenlegi szerepei

Legközelebbi fellépései

A dzsungel könyve

április 21. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás
április 26. péntek, 14:30
Jegyvásárlás
április 26. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
május 4. szombat, 11:00
Jegyvásárlás
május 11. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
május 18. szombat, 11:00
Jegyvásárlás
május 18. szombat, 15:00
Jegyvásárlás
június 7. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
június 8. szombat, 11:00
Jegyvásárlás
június 8. szombat, 15:00
Jegyvásárlás

Képzelt beteg

április 24. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
május 16. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
május 25. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
június 10. hétfő, 19:00
Jegyvásárlás

Szeget szeggel

május 12. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás

A kastély

április 27. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
május 14. kedd, 19:00
Jegyvásárlás

Csoda

április 19. péntek, 19:30
Jegyvásárlás
április 25. csütörtök, 19:30
Jegyvásárlás
május 4. szombat, 19:30
Jegyvásárlás
május 5. vasárnap, 19:30
Jegyvásárlás
május 15. szerda, 19:30
Jegyvásárlás
június 1. szombat, 19:30
Jegyvásárlás

A Pál utcai fiúk

április 28. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás
április 28. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
május 17. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
május 31. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
június 10. hétfő, 14:30
Jegyvásárlás
június 10. hétfő, 19:00
Jegyvásárlás
június 11. kedd, 14:30
Jegyvásárlás
június 11. kedd, 19:00
Jegyvásárlás

Az öreg hölgy látogatása

május 24. péntek, 19:00
Jegyvásárlás

Pinokkió

május 3. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
május 26. vasárnap, 11:00
Jegyvásárlás
május 26. vasárnap, 15:00
Jegyvásárlás
május 27. hétfő, 19:00
Jegyvásárlás
május 28. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
június 9. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás
június 9. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
Borbiczki Ferenc

Film/TV

Négyes pálya
Labirintus
Özvegy és leánya (1983)
Szigetvári vértanúk (1996)
Ábel Amerikában (1998)
Felhő a Gangesz felett (2001)
Il tunnel della liberta (2004)