Élőben a Vígből – VígLive2017. 02. 10.
„A VígTV Youtube-csatornája hosszú évek óta várja videókkal a színházunk iránt érdeklődőket és barátainkat” – meséli a Vígszínház kiemelt online jelenlétéről Eszenyi Enikő. „Werkvideók, előadásajánlók és interjúk között válogathatnak az érdeklődők. Ezek eddig előre rögzített tartalmak voltak, most azonban egy egészen új meglepetéssel készülünk. Az élő online-közvetítésnek köszönhetően már a Víg 120. születésnapján is bárki velünk lehetett a világ bármely pontjáról, most pedig egy élő műsorral jelentkezünk, a VígLive-val, ami terveink szerint rendszeresen új adásokkal várja majd nézőinket a Facebook-oldalunkon.”
Február 25-től látható Shakespeare Szentivánéji álma a Vígszínházban. Az előadás titkaiba beavató műsor vendége lesz Eszenyi Enikő, Stohl András, Hegedűs D. Géza mellett Kovács D. Dániel rendező, az előadás díszlet- és jelmeztervezője, Horváth Jenny, valamint a színház fiatal tehetségei, Bach Kata, Szilágyi Csenge, Király Dániel, Orosz Ákos és Ember Márk. A műsorvezető a Víg sajtófőnöke, Molnár Karesz lesz.
Szentivánéji álom
Szent Iván éjjele egy hatalmas házibuli, ahová mindannyian hivatalosak vagyunk. Azért jövünk el, hogy a vágyainknak engedelmeskedjünk. De mi történik, amikor ezen a bolondos estén, mikor a hold sem nyújt világosságot, minden érzésünk irányt téveszt? Mintha láthatatlan lények packáznának velünk.
Legfrissebb hírek
Szereplőváltozások a 2025/26-os évadban
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy a következő évadban néhány előadásban is szerepátvételre, kettőzésre kerül sor.
Indul a szeptember-októberi jegyértékesítés
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy szeptember-októberi előadásainkra a jegyértékesítés június 26-án csütörtökön 10 órától indul.
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Vígszínház
Radnay Csilla, Orosz Ákos, Szántó Balázs, Márkus Luca, Hegyi Barbara, Kovács Adrián, Mester Dávid és Kálmán Eszter munkáját is díjjal ismerték el a Vígszínház évadzáró társulati ülésén.
Darvas Iván 100. születésnapja
Beszélgetéssel és kiállítással emlékezünk Darvas Ivánra a Vígszínházban.
Együtt a színpadért – jótékonysági gála (Színházi Dolgozók Szakszervezete)
Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért.
Elmarad az Amadeus a Pesti Színházban
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy a 2025. május 20-án, kedden 19 órára meghirdetett Amadeus című előadás betegség miatt elmarad!
Plüssállatokat keresünk a Madame Tartuffe bemutatónkhoz!
A 2025/26-os évadunk első pesti színházi bemutatójához, a Madame Tartuffe c. előadáshoz keresünk plüssállatokat.
A Pesti Színház színpadmester helyettese, Varga Nándor kapta idén a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat
A Várkonyi Zoltán-emlékdíjjal minden évben azokat ismeri el a Vígszínház társulata, akik bár a közönség számára láthatatlanok, munkájuk mégis nélkülözhetetlen és megkerülhetetlenül fontos a színház életében.