Bővülő programkínálat a Víg Szalonban2025. 03. 14.
Folyamatosan új programokkal bővül a Víg Szalon kínálata, alkalmat teremtve arra, hogy a színház alkotói és a közönség közvetlenebb módon találkozhasson. A Víg Beavató során, a Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadás tantermi változatában az iskolások maguk is az események részeseivé válhatnak, így ismerhetik meg Arany János élettörténetét. A másik újdonság a Szalon Impro Novák Péter vezetésével, amely mindig egy-egy előadás köré épül: miközben a színészek improvizálnak, meghívott szakértő elemzi az adott témát és karaktereket. Március 29-én a Rémségek kicsiny boltja című előadás kerül fókuszba. Április 11-én, Márai Sándor születésének 125. évfordulóján a közönség Hegedűs D. Géza és Takáts Andrea előadásában, felolvasószínházi keretek között ismerheti meg Márai Ilona – Lola naplójának részleteit. Április 25-én pedig indul a Versmegzenésítés Challenge Zoltán Áron vezetésével, melynek keretében a magyar költészet remekművei közül egy választott verset zenésít meg minden résztvevő, amit az est folyamán egymás számára is első alkalommal adnak elő.
A Vígszínház negyedik játszóhelye, a Víg Szalon nagysikerű sorozata a Víg Társalgó: március 21-én a mesterséges intelligencia és a művészet kapcsolatának kérdéseit Zányi Tamás Balázs Béla-díjas hangmérnök, Baráthy György forgatókönyvíró, műfordító, Giliga Ilka jelmeztervező és Keleti Arthur kibertitok jövőkutató vitatják meg, míg április 4-én Halász Judittal Sztankay Ádám beszélget arról az útról, ami 60 éve kezdődött, amikor a művésznő először a Vígszínház színpadára lépett Csiky Gergely Az udvari kalap című darabjában.
Víg Társalgó színlap és jegyvásárlás: https://www.vigszinhaz.hu/Vig_Tarsalgo
A Víg Beavató alkalmaira – legközelebb március 26-ra és április 3-ra – főként iskoláscsoportok, osztályok jelentkezését várják hatodikos kortól. A korabeli elbeszélések, levelek és naplóbejegyzések alapján megírt színmű, a Kinek az ég alatt már senkije sincsen tantermi változata ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében látható, szereplői Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila prózai színművész osztályának tagjai. A reformkori emberi kapcsolatok bemutatásával, a március 15-i eseményekhez fűződő hitek megidézésével az előadás választ keres arra, hogy mi közünk van ma a 19. század gondolatiságához.
Víg Beavató színlap és jegyvásárlás: https://www.vigszinhaz.hu/Vig_Beavato
Március 29-én a Szalon Impro beszélgetős és improvizációs estjén a Rémségek kicsiny boltja című előadás kapcsán Márkus Luca, Medveczky Balázs és Seress Zoltán színművészek Novák Péter vezetésével fognak improvizálni, a pszichológus szakértő Labancz Dániel pedig komolyan és egyben humorral elemzi a témát, a szituációkat és a karaktereket.
Szalon Impro színlap és jegyvásárlás: https://www.vigszinhaz.hu/Szalon_Impro
Április 11-én a Márai-maratonon Lola naplója és Márai naplóbejegyzései egymásra felelnek ezen a különleges színházi eseményen, ahol Hegedűs D. Géza és Takáts Andrea felolvasásán keresztül a Márai házaspár emigrációjának 31 évét, az 1948 és 1979 közötti időszakot követhetjük nyomon. Máraiék örökbefogadott kisfiukkal, a hétéves Janikával együtt 1948 augusztusában hagyták el végleg Magyarországot. Lola ekkor kezdett bele naplófeljegyzéseibe, és az írást – kisebb-nagyobb kihagyásokkal 31 éven át – szinte minden nap folytatta.
Márai-maraton színlap és jegyvásárlás:
1. rész: https://www.vigszinhaz.hu/Marai_maraton__Lola_naploja_1resz
2. rész: https://www.vigszinhaz.hu/Marai_maraton__Lola_naploja_2_resz
3. rész: https://www.vigszinhaz.hu/Marai_maraton__Lola_naploja_3resz
A Versmegzenésítés Challenge április 25-én látható először a Víg Szalonban, Zoltán Áron vendége Horváth Szabolcs és Szélinger Anna lesz. A versmegzenésítések meglepően személyes és intim alkotófolyamatáról és a szereplők vershez kötődő érzelmeiből élénk beszélgetés alakul, sok humorral fűszerezve.
Versmegzenésítés Challenge színlap és jegyvásárlás: https://www.vigszinhaz.hu/Versmegzenesites_Challenge
Legfrissebb hírek
Elkezdődtek a @LL3t4rgIA próbái a Vígszínházban
Következő évadunk első bemutatóját szeptember 20-tól áthatják ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.
Elmarad a Rémségek kicsiny boltja a Pesti Színházban
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy a május 6-i Rémségek kicsiny boltja című előadás egészségügyi okok miatt elmarad!
Évadhirdetés a Vígszínház 129. születésnapján
A Vígszínház 129. születésnapján tartott ünnepi rendezvényen Rudolf Péter bejelentette az új évad tervezett bemutatóit.
Találkozzunk május 1-én a Vígmajálison!
Május 1-én 15 órakor meghirdetjük a 2025/26-ös évad programját.
Állandó nyitvatartással működik a Víg Szalon május végéig
Április 24-én tartottuk a Víg Galéria első kiállításának megnyitóját a Víg Szalonban. Ezzel az eseménnyel útjára indult színházi tervezőket bemutató sorozatunk!
Indul a júniusi jegyértékesítés
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy júniusi előadásainkra a jegyértékesítés április 25-én, pénteken 10 órától indul.
A Vígszínház pályázatot hirdet büféinek üzemeltetésére
A Vígszínház pályázatot hirdet a Vígszínházban és a Pesti Színházban üzemelő Vendéglátó-ipari egységek (nézőtéri és személyzeti büfék) üzemeltetésére és hasznosítására.