Tóth Anikó gondnok kapta idén a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat2022. 05. 13.
A Vígszínház egykori főrendezője, legendás igazgatója, Várkonyi Zoltán május 13-án lenne 110 éves. Szakmai öröksége a Vígszínház és az egész magyar színháztörténet felbecsülhetetlen értéke. Várkonyi Zoltán szerette és tisztelte a háttérben dolgozó kollégáit. Emlékét méltóképpen őrzi a Várkonyi Zoltán-emlékdíj, amelyet özvegye, Szemere Vera alapított 1984-ben. Az elismerést minden évben az a műszaki vagy adminisztratív kolléga kapja, akit a Vígszínház munkatársai titkos szavazással megválasztanak. Az idei díjazott Tóth Anikó, a színház gondnoka, aki 27 éve hűséges tagja a Vígszínház társulatának.
A Várkonyi-díjjal minden évben azok munkáját ismeri el a Vígszínház társulata, akik bár a közönség számára láthatatlanok, tevékenységük azonban elengedhetetlen és megkerülhetetlen a színház életében. Tóth Anikó 1995. április 1-jén kezdett a Vígszínházban dolgozni leltározóként, majd 2009-ben gondnok lett. Több mint negyedszázada tagja a színháznak, töretlen szorgalommal és lelkesedéssel végzi munkáját. Végtelenül precíz, gyors, gondos. Mindenre és mindenkire odafigyel, a Vígszínházban és a Pesti Színházban is ismer minden sarkot, apró zugot. Tudja, hogy a zavartalan működéshez mi mindenre van szükség. Tőle nehéz lehetetlent kérni, és igyekszik mindent gyorsan teljesíteni és megoldani. „Óriási dolog a Várkonyi-díj, hiszen a munkatársaim választottak engem. Persze a mindennapokban is érzem, hogy meg vannak-e elégedve a munkámmal, becsülnek-e. Ez az elismerés azonban egy hatalmas visszajelzés. Hiszen itt, a Vígszínházban egy igazi csapat tagja vagyok. Egyébként egész életemben meghatározó a Vígszínház. Diákként sokat csücsültem a karzaton, majd hosszú éveken keresztül innen indult a busz, amivel hazajártam Újpestre. Büszke voltam, amikor idekerültem. És azóta is minden nap különleges érzés ide bejönni. Igyekszem megnézni az összes előadást. S akárhányszor végig megyek a nézőtéren, mindig rácsodálkozom, hogy milyen csodás, mennyire gyönyörű ez a színház. Milyen jó, hogy itt lehetek nap mint nap!” – emelte ki a díjazott.
A Várkonyi Zoltán-emlékdíjat május 12-én ünnepélyes keretek között, Az öreg hölgy látogatása című előadás után a Várkonyi-család – Várkonyiné Farkas Éva, Várkonyi Gáspár és felesége, lányuk -, valamint Rudolf Péter adta át.
A Vígszínház társulata szeretettel gratulál Tóth Anikónak az elismeréshez!
Legfrissebb hírek
Szereplőváltozások a 2025/26-os évadban
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy a következő évadban néhány előadásban is szerepátvételre, kettőzésre kerül sor.
Indul a szeptember-októberi jegyértékesítés
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy szeptember-októberi előadásainkra a jegyértékesítés június 26-án csütörtökön 10 órától indul.
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Vígszínház
Radnay Csilla, Orosz Ákos, Szántó Balázs, Márkus Luca, Hegyi Barbara, Kovács Adrián, Mester Dávid és Kálmán Eszter munkáját is díjjal ismerték el a Vígszínház évadzáró társulati ülésén.
Darvas Iván 100. születésnapja
Beszélgetéssel és kiállítással emlékezünk Darvas Ivánra a Vígszínházban.
Együtt a színpadért – jótékonysági gála (Színházi Dolgozók Szakszervezete)
Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért.
Elmarad az Amadeus a Pesti Színházban
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy a 2025. május 20-án, kedden 19 órára meghirdetett Amadeus című előadás betegség miatt elmarad!
Plüssállatokat keresünk a Madame Tartuffe bemutatónkhoz!
A 2025/26-os évadunk első pesti színházi bemutatójához, a Madame Tartuffe c. előadáshoz keresünk plüssállatokat.
A Pesti Színház színpadmester helyettese, Varga Nándor kapta idén a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat
A Várkonyi Zoltán-emlékdíjjal minden évben azokat ismeri el a Vígszínház társulata, akik bár a közönség számára láthatatlanok, munkájuk mégis nélkülözhetetlen és megkerülhetetlenül fontos a színház életében.