English

Radnay Csilla

Radnay Csilla Budapesten született. Az érettségit követően 2003-ban, tizenhét éves korában, felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakára Ascher Tamás és Novák Eszter osztályába. Egyetemi gyakorlatát a Centrál Színházban töltötte, majd 2007-ben, a diploma megszerzését követően itt is kapott szerződést. Ezzel egy időben egykori osztálytársaival együtt megalapította a HOPPart Társulatot. Vendégművészként a Nemzeti Színház János Vitéz című előadásában is szerepelt. A közös munkát követően Alföldi Róbert igazgató szerződtette a Nemzeti Színházhoz, amelynek 2009 és 2013 között volt a tagja. A Nemzetiben többek között olyan előadásokban láthatta őt a közönség, mint a Mephisto vagy a Mohácsi-testvérek Egyszer élünk... című darabja. 2013-ban a Szegedi Szabadtéri Színpadon bemutatott István, a királyban Gizella szerepét játszotta el.

2013-ban csatlakozott a Székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatához. 2016-tól hat éven szabadúszóként dolgozott, játszott a Radnóti Színházban, a Gólem Színházban, a Narratíva csoportnál, az Orlai Produkciós Iroda előadásaiban, dolgozott Kecskeméten és Szegeden, majd 2022-ben a Vígszínház társulatának tagja lett.

Zongorán, fuvolán és csellón játszik.

Színházi munkái mellett rendszeresen forgat, eljátszotta a Nyitva című romantikus játékfilm női főszerepét, és szerepelt az Apatigris, a Bátrak földje és A besúgó című sorozatokban.

Díjak

Legjobb 30 év alatti színésznő, POSzT (2011)
Junior Prima díj (2012)

Jelenlegi szerepei

Legközelebbi fellépései

A padlás

december 25. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás
december 25. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
2023. január 22. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
2023. január 29. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
2023. február 5. vasárnap, 15:00
Jegyvásárlás
2023. február 5. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás

Szerelmek városa

december 28. szerda, 19:00
Jegyvásárlás

A kastély

december 21. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
2023. január 7. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
2023. január 8. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás
2023. január 25. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
2023. január 26. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
Radnay Csilla