Bach Kata
1990-ben Kiskunfélegyházán született, majd a zenei általános iskola után a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatos tanulója lett. 2015-ben kapott diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában. Az egyetemi évei alatt a Szputnyik Hajózási Társaság tagja lett, majd 2015-ben a Vígszínházhoz szerződött.
Korosztályának kiemelkedő tehetségű, sokoldalú színésznője, aki finom alkatával, fanyar humorával és határozott keménységével a klasszikus naíváktól a drámai hősnőkig sokféle szerepben érvényesült már. Bontakozó drámai erejét a Vígszínházban megmutathatta a Haramiák Amáliájaként és A velencei kalmár Portiájaként. Megrendítő alakítást nyújtott a Bűn és bűnhődésben mint Szonya, és a humorát megmutathatta a Don Juanban Charlotte szerepében. A Lóvátett lovagok című Shakespeare-vígjátékban Rosaline-t bravúrosan, a játékosság, a mélység és a humor színeit keverve játszotta. A Háború és béke női főszerepét, az emblematikus, nagy utat bejáró Natasát a személyesség és a közvetlenség erejével formálta meg. Az Anna Karenina címszerepét kifinomult érzékenységgel ábrázolta: törékeny szépségében is hidegnek, ridegnek mutatkozva deheroizálta Anna alakját.