English

Fesztbaum Béla

Fesztbaum Béla 1975-ben született Egerben. 1989-1993-ig a szentesi Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán tanult. 1993-1997-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész hallgatója volt, Marton László osztályában. 1997 óta a Vígszínház társulatának tagja. 1999-ben megalakult a Könnyű Esti Sértés színészzenekar, aminek billentyűse, gitárosa, zenekarvezetője volt 12 éven keresztül.
2007-2009-ig a veszprémi Pannon Egyetem Színháztudományi Tanszékén tanult, MA fokozatot szerzett.
2016-ban doktori (DLA) fokozatot szerzett a Színház -és Filmművészeti Egyetemen. Doktori disszertációja Ditrói Mórról, a Vígszínház első művészeti igazgatójáról könyv alakban megjelent a Corvina Kiadó Gondozásában.
2017-ben alapító tagja A GRUND – vígszínházi fiúzenekarnak. Évről évre a Vígszínház társulatának egyik legtöbbet játszó színésze.

Weboldal

Díjak

2017 – Roboz Imre Művészeti Emlékdíj (Vígszínház)
2014 – Ajtay Andor-emlékdíj (Vígszínház)
2013 – Ruttkai Éva-emlékgyűrű (Vígszínház)
2012 – Roboz Imre Művészeti Emlékdíj (Vígszínház)
2011 – Jászai Mari-díj
2009 – Harsányi Zsolt-emlékdíj (Vígszínház)
2008 – Ajtay Andor-emlékdíj (Vígszínház)
2006 – Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (Vígszínház)

Fontosabb szerepek

Collodi-Litvai: Pinokkio - Pinokkio
Korognai Károly: Szabadon foglak - Larry
Wilder: A mi kis városunk - George Gibbs
Shakespeare: Vihar - Stephano
Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve - Csil
Gorkij: Nyaralók - Rjumin
Eisemann-Halász-Békeffi: Egy csók és más semmi - Péter
Fényes-Romhányi: Hamupipőke - Szakács-Takács-Kovács
Alfredson-Danielsson: Picasso kalandjai-Rousseau-Pap-Szerelő
Shakespeare: Tévedések vígjátéka - Angelo
Örkény István: Pisti a vérzivatarban - Apa
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - Gál

Jelenlegi szerepei

Legközelebbi fellépései

A padlás

május 29. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás
május 29. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
május 30. hétfő, 19:00
Jegyvásárlás
június 6. hétfő, 14:30
Jegyvásárlás
június 6. hétfő, 19:00
Jegyvásárlás

Szülőfalum, Pest

május 31. kedd, 19:30
Jegyvásárlás

Barátom, Harvey

május 26. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
június 7. kedd, 19:00
Jegyvásárlás

A Pál utcai fiúk

május 21. szombat, 14:30
Jegyvásárlás
május 21. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
május 22. vasárnap, 11:00
Jegyvásárlás
május 22. vasárnap, 15:00
Jegyvásárlás
május 25. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
június 3. péntek, 15:00
Jegyvásárlás
június 3. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
június 11. szombat, 14:30
Jegyvásárlás
június 11. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
június 12. vasárnap, 11:00
Jegyvásárlás
június 12. vasárnap, 15:00
Jegyvásárlás
Fesztbaum Béla

Filmszerepei:
Csinibaba r.: Tímár Péter - Ede, a kisdobos
6:3 r.: Tímár Péter - Rudi, borbélysegéd
Jadviga párnája r.: Deák Krisztina - Buchbinder Miki
Valami Amerika r.: Herendi Gábor - Rendezőasszisztens
Kelj fel komám, ne aludjál ! r.: Jancsó Miklós - Béla

Még ajánljuk

Kapcsolat

Jegyértékesítés és nyitvatartás

Szervezési Iroda
1136 Pannónia u. 8.
Tel: 329-39-20, 329-39-21
Nyitvatartás: hétfő - péntek: 10.00 - 18.00

E-mail: 
szervezes@vigszinhaz.hu 

Telefon:  
06-1-329-3920
06-1-329-3921
06-1-329-2340

06-80-204 443