Tánc, élet, varázslat - Novák Ferenc Tata 90
A Bihari Együttes alapítója, néptáncmozgalmunk egyik jelentős személyisége Novák Ferenc Tata 2021-ben ünnepelte 90 éves születésnapját. Szeretnénk e jeles ünnepről méltón megemlékezni, ezért a barátok, egykori és mai táncosai kezdeményezésére a Vígszínházban egy köszöntő műsort rendezünk 2022. január 25-én 19.00 órai kezdettel.
Tánc, élet, varázslat …
A 90 éves Novák Ferenc Kossuth-díjas, Érdemes művész és a Nemzet Művészének köszöntése
A kétrészes ünnepi műsorban táncos, és zenész barátok idézik fel a gazdag életmű egy-egy jelentős mozzanatát, kiemelkedő alkotásait.
„Számomra meghatározó esemény Pesti színházi munkánk Marton László val, Szörényi-Bródy: Kőműves Kelemen című rockoperájának színrevitelében. Közösen alakítottuk ki azt a jel és mozgásrendszert, amely egy népballada a színház és a rock zene első találkozásából született. Itt mindenki részt vett az alkotó munkában.
Amikor Nancyban játszották, a kritikusok megírták, a magyar színház a saját kultúrájából talált ki valami különlegeset….” Novák Ferenc
Műsorvezető: Novák Péter
A koreográfiákat előadják Harangozó és Liszt-díjas táncosok, a Bihari János Táncegyüttes és a Honvéd Táncszínház egykori és mai táncosai
Zenei kíséret: Vavrinecz András és barátai
Rendező: Novák Eszter