100 éve született Horvai István

2022. 12. 15.

"Jó időben a színház erkölcsi intézmény is. A társadalom életében a színháznak erkölcsi kötelezettsége is van. Ami elsősorban a benne végzett munka maximális teljesítését jelenti. Hogy ki tudjuk fejezni azt, amit akarunk. Ez akkor valósulhat meg, ha a jellem és a hirdetett ige egybeesik." Horvai István

100 éve született Horvai István rendező, a Vígszínház történetének meghatározó alakja. A kiváló rendezőre, színészpedagógusra, a Víg egykori igazgatójára legendás Csehov-rendezésével, az 1981-ben bemutatott Platonovval emlékeztünk.

Az előadás főbb szerepeiben: Tahi Tóth László, Halász Judit, Tordy Géza, Szegedi Erika, Lukács Sándor, Béres Ilona, Venczel Vera és Reviczky Gábor látható.

„Magyar színpadon Horvai István kezdte a legkövetkezetesebben újjárajzolni Csehov-képünket; már Ványa bácsijából, Három nővéréből is elhagyta a kötelező „pasztelességet” és fáradt melankóliát, majd a Cseresznyéskertben jutott legtovább egy kemény — bárha helyenként kissé „sarkosan” beckett felfogás felé. A Platonov bemutatója most a Pesti Színházban méltó betetőzése ennek a sorozatnak — s hadd szögezzem le mindjárt a magam véleményét, mestermunka, a szó legnemesebb értelmében.” (Mészáros Tamás)

Horvai István így mesélt Csehovhoz és a Platonovhoz fűződő viszonyáról:

„...a hatvanas évek vége felé egyre jobban érdekelt, hogy a magam változó Csehov-képét megvalósítsam. S ez, úgy hiszem, eltért a nálunk megszokottól; jóllehet bennem egyáltalán nem az az igyekezet dolgozott, hogy csak azért is másképp lássam. Egyszerűen arról volt szó, hogy sokszor olvastam újra Csehovot — rossz tulajdonságom, hogy nem tágítom eléggé az olvasmányaim körét, inkább azokat „ismételgetem”, akiket szeretek —, és változtak bennem a figurák, a helyzetek. A Ványa bácsi esetében, 1970- ben abból indultam ki, hogy a címszereplő valójában negyvenkét éves, vagyis nem öregember. És nemcsak ebben a vonatkozásban tértem el a beidegződésektől, hanem a térképzésben a színpadi tér felfogásában is.

(...) A hetvenes években már tudatosan azon igyekeztem, hogy megszüntessem magamban a „klasszikus” Csehovot. Egyértelműen mai írónak tekintettem, de azt hiszem, a Platonovban sikerült először valóban úgy is kezelni, mint kortársat.

(...) praktikus pedagógiai meggondolásból vettem elő néhány éve, még a főiskolán a Platonovot. Hatalmas massza, mindenképpen meg kell húzni. És éreztem benne egy drámai magot, ami a későbbi darabokban nincs benne, még a hozzá leghasonlóbb Ivanovban sem. Az tudniillik, hogy ha az ember harmincéves koráig nem csinálja meg a maga forradalmát. vagyis nem találja meg önmagát, akkor már végleg elveszett. S az eszménynélküliség kérlelhetetlenül felőröl egész nemzedékeket. Platonov már tudja ezt, a többieknek még vannak illúzióik. A dráma bohózatba fordul, mert a szereplők tévképzetei komikumba fullasztják a helyzeteket. (...) Az élet első csatáját vesztettekről akartam beszélni. S valószínűleg ma még korábban élik meg ezt az élményt a fiatalok. Hiszen annak idején a főiskolán huszonegy éves hallgatókkal kezdtem próbálni egyes jeleneteit. Engem is meglepett, hogy milyen erőteljes visszhangot keltett bennük a darab. A saját életérzésüket fogalmazták meg. De hát Csehov sem töltötte még be a huszadik életévét, amikor írta...”

A Vígszínház

Számos színháztörténeti jelentőségű rendezéssel gazdagította a magyar színházművészetet. Különösen kiemelkedtek Csehov-rendezései, de sok legendás magyar ősbemutató is fűződött a nevéhez. Főbb rendezései közé tartozott Csehov Három nővér, Ványa bácsi, Platonov és Sirály című művének színre vitele, O’Neill Eljő a jeges és Utazás az éjszakába, Örkény István Rózsakiállítás, Csurka István Házmestersirató és Deficit című darabjának bemutatója, Spiró György Az imposztor és Kornis Mihály Körmagyar című művének színpadra állítása.

Több évtizeden keresztül tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Legendás osztályokat vezetett, ahonnan különleges színészegyéniségek kerültek ki, akik a mai napig meghatározó művészei a magyar színházi életnek.

Horvai István élete:

Horvai István (1922-2004) 1962-től rendezett a Vígszínházban, 1979-1985 között az intézmény vezetője volt. Rendezői-igazgatói munkáját bátor műsorpolitika, a társadalmi jelenségekre érzékeny darabválasztás jellemezte. Igazi stílusteremtő volt, mely nemcsak rendezéseiben, hanem pedagógiai munkájában is megmutatkozott.

1922-ben Szegeden született, családneve eredetileg Hoffmann volt. Édesapja, Hoffmann László a szegedi nyomda igazgatója volt, majd a zsidótörvények miatt munkanélküli lett. Horvai István a szegedi Piarista Gimnáziumban érettségizett 1941-ben. Ezután a Szegedi Tanárképző Főiskolán végezte tanulmányait, mellette pedig Both Bélánál tanult rendezést. 1945-ben Szegeden a Fiatalok Kamaraszínházának lett a rendezője, majd a Magyar Színházban, a Nemzeti Színházban és az Úttörő Színházban is dolgozott. Ezután a Madách Színházat igazgatta, majd a Miskolci Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház rendezője volt.

Várkonyi hívta a Vígszínház 1962-ben, ahol 2004-ben haláláig dolgozott rendezőként, főrendezőként, mindeközben 6 éven át, 1979 és 1985 között igazgatta is a társulatot.

1971 és 1999 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanára volt. Az ő osztályából kikerülő növendékek a magyar színházi élet meghatározó alkotói (színészei és rendezői lettek).

Felsorolhatatlanul sok színháztörténeti jelentőségű rendezésével egyedülálló módon gazdagította a magyar színházművészetet. Korszakalkotó rendezései között találjuk Csehov Három nővér, Ványa bácsi, Platonov és Sirály című műveit, valamint O’Neill Eljő a jeges, Utazás az éjszakába, Örkény Rózsakiállítás, Csurka István Házmestersirató és Deficit című darabjainak a színpadra állítását, Spiró György Az imposztor és Kornis Mihály Körmagyar című műveinek a bemutatóját.

Kétszer vehette át a Kossuth-díjat (1951-ben és 1953-ben), valamint Érdemes művész (1973) és Kiváló művész (1981) kitüntetést kapott. Elnyerte a Munka Érdemrend arany fokozatát (1983), és a Roboz Imre-díjat (1991). „Ha valakik egyszer megírják Magyarország XX. századi színháztörténetét, Horvai István rendezői, pedagógiai munkásságának helyét a legjelentősebbek között fogják kijelölni.” (Hegedűs D. Géza)

Hegedűs D. Géza így írt Horvai Istvánról:

(...) Az alatt a 33 év alatt, amit Vele növendékként, alkotótársként, munkája tanújaként, barátként eltölthettem, őszintén ideajándékozta nekem személyes és művészi életének sok-sok fontos mozzanatát. Hatalmas sétáinkon – a Vígszínháztól a főiskoláig, majd vissza ugyanazon az úton, vagy körbe-körbe a Margitszigeten, olykor a Duna-parton – sok mindent megtudtam Róla. Izgatóan, színesen, fordulatosan mesélt gazdag életéről, kalandokban bővelkedő fiatalságáról, a rajongásig szeretett szülővárosáról, Szegedről. A náci és a nyilas tébolyról, sárga csillagról, munkaszolgálatról. Felszabadulásról! Leningrádi Mesteréről, L. Vivien professzorról. Művészi útkereséseiről, a többek között általa alapított színházakról: a szegedi Fiatalok Kamaraszínházáról, az Úttörő Színházról és a Madách Színházról. No meg az ötvenes évekről, Sarkadi Imréről, 1956-ról, személyes tragédiájáról, a száműzetése éveiről: amikor soha nem tapasztalt emberséges gesztusokban volt része a debreceni és a miskolci színházban. Nem a kitagadott, kirúgott igazgató-rendezőt látták benne, hanem befogadták, és szeretettel közeledtek hozzá. (Az ott eltöltött évek nyomán fogadalmat tett, hogy ha teheti, minden évben egyszer vidéki színházban is rendezni fog. Elhatározásához - betegsége időszakait leszámítva - végig tartotta magát: a veszprémi színházhoz kötődve életművének jelentős rendezései, ősbemutatói születhettek meg.) Majd újra Budapest következett, mégpedig az Operettszínház, ahol pazar gárdával dolgozhatott: Honthy Hannával, Latabár Kálmánnal és Sárdy Jánossal. Erről az időszakról azt mondta, hogy akkor, válságos éveiben talán emberileg adott neki legtöbbet az a világ. Az operett színpada teljes naivitásában él. Egy mesevilág, amely nélkülözi a cinizmust. A játék azonos önmagával, ami ott történik, az ott igaz is. S neki erre a hitre mint életerősítőre szüksége volt.

Aztán arról is mesélt a Tanár úr, hogyan vett új fordulatot a sorsa Várkonyi Zoltánnak köszönhetően: az Operettből úgy távozott, hogy 1962 tavaszán Várkonyi, mint frissen kinevezett főrendező, a Vígszínházba hívta. Vele régtől jóféle művészi kapcsolatban voltak. Ez a kapcsolat így is folytatódott. Várkonyi haláláig olyan virágzó-termékeny emberi, alkotó együttlétben dolgoztak, mint 56 előtt Pártos Gézával a Madách Színházban.

Horvai István 1962 tavaszától 2004. június 28-án bekövetkezett haláláig a Vígszínház korszakos művésze volt. 1956-os fogadalma ellenére, hogy soha többé nem vállal vezetői állást, még várt rá egy "muszáj-Herkules"-i tett. 1979-ben, Várkonyi Zoltán halála után mégis el kellett vállalnia, hogy a hirtelen veszteség utáni sokkban összetartja a színházat, megőrzi egységét, és elődje szellemében tovább vezeti a társulatot. Az ő kivételes művész igényessége határozta meg ezt a korszakot. 1985-ben pedig, amikor elérkezettnek látta az időt, átadta az igazgatói stafétabotot az általa legalkalmasabbnak tartott személynek, vezetőtársának, az addigi főrendezőnek, Marton Lászlónak, aki a rendezőre, a színház egyik meghatározó szellemének jelenlétére élete utolsó pillanatáig igényt tartott.

Senki sem tudott úgy darabot olvasni, ahogyan ő. Pszichológiai elemzései ámulatba ejtettek. Színházi tapasztalata, műveltsége, okossága, igényessége, kvalitásérzéke lefegyverző volt. Magyar írók kitüntetésnek vehették, ha ő bemutatásra méltónak találta egy-egy művüket. Dunai Ferenc, Thurzó Gábor, Eörsi István, Csurka István, Gyurkovics Tibor, Kornis Mihály, Spiró György nagy fantáziájú szellemi társra találtak benne, mikor darabjaikat a Vígben vagy a Pesti Színházban megrendezte.

Csehov: Platonov

bemutató: 1981.04.10

átdolgozta:   Horvai István 

fordította:   Elbert János 
zenei szerkesztő:   Seregély István  (összeállító) 
rendező asszisztens:   Csizmadia Tibor  
rendező asszisztens:   Kornis Mihály  
rendező asszisztens:   Schmidt Zoltán 
diszlettervező:   Borovszkij, David  (m.v) 
jelmeztervező:   Vágó Nelly 

 

Platonov:   Tahi Tóth László 
Szása, a felesége:   Halász Judit 
Trileckij:   Tordy Géza 
Anna:   Szegedi Erika 
Vojnyicev:   Lukács Sándor 
Szofja:   Béres Ilona 
Grekova:   Venczel Vera 
Iszak Vengerovics:   Reviczky Gábor 
Oszip:   Koncz Gábor 
Markó:   Pethes Sándor 
Jakov:   Bajka Pál 
Vaszilij:   Szilágyi István

Kátya:   Marton Kati