English

Brasch Bence

1991-ben született Mosonmagyaróváron, ahol a Kossuth Lajos Gimnázium angol szakán végzett. Tagja volt az iskolai színjátszó csoportnak, ahol rendszeresen adtak elő musicaleket. 2009-ben a Csillag születik című tehetségkutató műsorban országos ismertségre tett szert énekesként. Azóta már egy zenei díj és három listavezető dal és videóklip van a háta mögött. 2010-től szerepelt a Budapesti Operettszínházban, ahol ő játszotta többet között Mercutiót a Rómeó és Júliában.

2019-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György zenés színművész osztályában. Ezt követően a Budaörsi Latinovits Színházhoz szerződött, de több szerepet vállalt az Átriumban is – mindkét helyen többször dolgozott együtt Alföldi Róberttel.

2020-tól a Vígszínház társulatának tagja. A nézők találkozhattak már vele A diktátor Tudósítójaként, ő játssza kettős szereposztásban Tom Buchanant A nagy Gatsby-ben és Áts Ferit A Pál utcai fiúkban. Első vígszínházi bemutatója Az apa volt, Valló Péter rendezésében, amiben már-már agresszivitásig jutó maszkulin energiái és érzékenysége egyaránt megmutatkozott. 

Jelenlegi szerepei

Legközelebbi fellépései

A dzsungel könyve

október 17. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
október 21. szombat, 11:00
Jegyvásárlás
október 21. szombat, 15:00
Jegyvásárlás
november 9. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
november 30. csütörtök, 14:30
Jegyvásárlás

Barátom, Harvey

október 13. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
november 11. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
december 2. szombat, 19:00
Jegyvásárlás

A nagy Gatsby

október 10. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
november 19. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás

Krum

október 7. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
október 8. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
október 12. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
október 19. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
október 31. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
november 12. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
november 16. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
december 1. péntek, 19:00
Jegyvásárlás

Az apa

október 14. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
november 15. szerda, 19:00
Jegyvásárlás

A diktátor

október 28. szombat, 19:00
Jegyvásárlás

Kabaré

szeptember 29. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
október 26. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
november 28. kedd, 19:00
Jegyvásárlás

Macska a forró bádogtetőn

október 22. vasárnap, 17:00
Jegyvásárlás
november 14. kedd, 19:00
Jegyvásárlás

Party

szeptember 30. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
október 11. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
november 10. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
november 29. szerda, 19:00
Jegyvásárlás

A Pál utcai fiúk

szeptember 30. szombat, 15:00
Jegyvásárlás
október 15. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás
október 15. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
november 22. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
november 23. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
november 24. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
Brasch Bence