English

Medveczky Balázs

Medveczky Balázs Budapesten született. Gyerekkorában atletizált, majd 2003 és 2009 között a Magyar Táncművészeti Főiskola balett szakának tanulója volt. Mindeközben 5 évet járt a Szabolcsi Bence Zeneiskolába, ahol ütőtanszakon tanult. 2012-ben érettségizett a Budapesti Táncművészeti Szakközépiskolában.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor és Dömötör András osztályába járt, ahol 2017-ben szerzett diplomát. Egyetemi gyakorlatát a Vígszínházban töltötte, majd 2017-ben egy évadra a társulat tagja lett.

2017-től A Grund – vígszínházi fiúzenekar nevű formáció tagja, amelyben Wunderlich Józseffel, Zoltán Áronnal, Ember Márkkal és az alapító Fesztbaum Bélával zenél együtt.

2018 és 2022 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, 2022-ben pedig visszatért a Vígszínház társulatába.

Több népszerű sorozatban is játszott. Köztük olyanokban, mint a Korhatáros szerelem, a Csak színház és más semmi, a Jófiúk vagy A tanár. Szerepelt A Viszkis (2017) című filmben is, amelyben Zénót, a „Viszkis rabló” egy csapattársát alakította.

2021 óta nagy sikerrel játssza az Élet-ritmusra című monodrámát, amelyben egy autista dobos fiút alakít.

Díjak

A Szegedi Tudományegyetem közönségdíja (2022)

Jelenlegi szerepei

Legközelebbi fellépései

A padlás

október 21. szombat, 19:00
Jegyvásárlás

A dzsungel könyve

október 17. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
október 20. péntek, 15:00
Jegyvásárlás
október 20. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
október 21. szombat, 15:00
Jegyvásárlás
november 8. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
november 9. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
november 30. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás

Béranyák

október 18. szerda, 19:30
Jegyvásárlás
november 5. vasárnap, 16:00
Jegyvásárlás

A nagy Gatsby

október 9. hétfő, 19:00
Jegyvásárlás
október 10. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
november 19. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás
november 19. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás

A Pál utcai fiúk

Az üvegcipő

október 3. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
október 4. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
október 7. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
október 19. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
október 31. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
november 12. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás
november 16. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
december 1. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
december 3. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
Medveczky Balázs