155 éve született Hegedűs Gyula

2025. 02. 03.

„Megjelenése a magyar színészet horizontján hadat üzent a pót-, az ál-, a hamis eszközöknek. Szétrombolta azokat a formákat, amelyekbe szerepeket osztályoztak. Nem volt többé szerelmes, hős, komikus, kedélyes apa, mert az ő kezében ember lett a szerepből, élőlény, akin mulattak, ha félszeg oldalán mutatkozott, és könnyeztek, mikor szomorú körülmények közé jutott. Könnyeztek, noha vígjátékban játszott komikus szerepet, olyat, amelyben más szereplőnél csupán a nevettetés lett volna a cél. Mert nem szerepet játszott, nem szerepkört töltött be, ember volt a színpadon" (Bárdi Ödön)

155 éve, ezen a napon született Hegedűs Gyula a Vígszínház legendás színésze, az első társulat meghatározó tagja. Fesztbaum Béla kutatásának és írásának segítségével emlékezünk rá:
Hegedűs Gyula már fiatalon elszökött otthonról, hogy színész lehessen és egy vándortársulat tagja lett. Apró dunántúli falvakban lépett fel a legkülönbözőbb szerepekben, majd Pestre ment, ahol 1889-ben beiratkozott a Színművészeti Akadémiára. Paulay Ede vette fel, mestere pedig Újházi Ede lett. Tőle hallott először a természetes színjátszásról és a nem ágáló, nem deklamáló beszédről. Hegedűs ösztönösen érezte, hogy ez lesz majd színészi hivatásának legfontosabb alappillére, ez a játékmód lesz majd az ő igazi útja. Az akadémián végül két évet végzett el, és a kor szokásainak megfelelően vándorolt a társulatok között, az ország számos színházában fellépett Pozsonytól Aradig.

Nem túl előnyös külsejű, nagy orrú, alacsony és vézna fiatalemberként kis karakterszerepeket kapott, de egyszer jutalomjátékként kiharcolta magának a Hamletet Baján.

1894-ben Kolozsvárra szerződött, amelynek akkor már 7 éve Ditrói Mór volt az igazgatója. Ditrói ekkor már az ország elismert színházi tekintélye volt, a kolozsvári színház az ő igazgatása alatt élte egyik fénykorát. Minden műfajt játszottak: népszínművet, vígjátékot, társalgási darabokat, Shakespeare-t, még operát is.

Hegedűs Gyula a Kolozsváron töltött évei alatt a Vígszínházba szerződéséig, vagyis 1894 és 1896 között 186 szerepet játszott el a lehető legszélesebb szerepkörben: volt Shakespeare-hős, csetlő-botló komikus, csavaros eszű detektív, népszínmű bumfordi kocsmárosa, egyik nap király, másik nap csavargó, ahogy a műsor megkívánta.

186 szerep két év alatt, és még mindig csak 26 éves!

Ekkor, felívelő pályája közepén érte őt a felkérés, és Ditrói hívására a Víg alapító társulatának tagja lett. Ettől kezdve pedig neve összeforrott a Vígszínházzal, és a vígszínházi stílussal.

A színház első sikerében, az 1896 május 4-én bemutatott Az államtitkár úr-ban egy idősödő hivatalnokot játszott. Óriási sikere volt öreg bácsikaként. Természetes beszédével, humorával, meleg hangjával, azonnal befészkelte magát a közönség szívébe.

Másnap az egész város erről az alakításról beszélt, senki sem tudott a színészről semmit, csak találgattak, hogy ki lehet. Kabos Ede így írt róla a Magyar Szalonban: „egy nagyszerű öreg színészt ismertünk meg benne. Milyen kár, hogy ifjúságát, tehetsége legszebb erőit valahol a vidéken nyomorgatta el!" Nem tudta, hogy az idős színész természetesen a már vidéken is rendkívül sok öreg szerepet parádésan megoldó 26 éves Hegedűs Gyula volt.

Hegedűs – bár nem annyit mint Kolozsváron, de a Vígben is – rengeteget játszott, évente átlagosan hét-nyolc új bemutatóban szerepelt. Hivatalnokok, kikapós férjek, csábítók, pórul járt kisemberek, ravasz nagyurak. Saját bevallása szerint évente legalább ötször beleesett valami fürdőkádba, számtalanszor kergette a rendőrség lenge öltözetben vagy éppen női ruhában menekült.

Hegedűs életet lehelt a legsablonosabb szerepbe is, és gyakran a silány, olcsó színdarab a kezei között megnemesedett arra a néhány estére, amíg el kell bűvölnie a publikumot.

Emlékezetes alakítást nyújtott Lengyel Menyhért Tájfunjában, Heltai több darabjában, köztük a Tündérlaki lányokban, Herczeg Ferenc Ocskay brigadérosában.

1907-ben mutatta be a Vígszínház Molnár Ferenc Az ördög című színdarabját, természetesen Hegedűs Gyulával a címszerepben. Molnár kifejezetten neki írta a szerepet –, ami egy csapásra befutott és igen kelendő drámaírót csinál belőle. Ez a fanyar és szellemes, elegáns gazember, a „betörő, aki leteszi szerszámait és filozófussá válik" (Kosztolányi), több évig legendás szerepe lett Hegedűs Gyulának. Többször felújítja a színház, utoljára 1929-ben.

Hegedűs játszott még más Molnár darabokban is, például a Hattyúban és a Liliomban. Liliomként azonban nem volt sikeres, igazán ez majd Csortos Gyula szerepe lett néhány év múlva.

1914-ben rövid időre megvált a színháztól. Faludi Gábor igazgató ugyanis, a háborús nehézségekre panaszkodva, negyven százalékkal csökkentette a színészek gázsiját. Mindenki elfogadta ezt a kompromisszumot a túlélés érdekében, csak Hegedűs nem. Felhúzott orral távozott, előbb néhány szerepre a Magyar Színházhoz, majd később a Nemzetihez. Pedig 1914-ben a Vígben ünnepelték színészi pályájának 25 éves jubileumát, Ferencz József lovagkeresztet is kapott. Egy rövid kitérő és néhány kudarcos színházi kalandozás után visszatért a Vígbe és itt játszott újra 1926-ig.

Bár a színház értő kezekben volt a háború után, Roboz Imre bérlőigazgató és Jób Dániel művészeti igazgató kezében, mégsem ment úgy, mint korábban. Rengeteg volt a bukás, még azok a darabok sem szerepeltek sikerrel, melyekben Hegedűs játszott. Ekkoriban kezdett a Vígszínház Csehovot játszani, Hegedűs sorra kapta a jobbnál jobb, értékesnél értékesebb Csehov-szerepeket, és ezekben a darabokban jutott el művészete a csúcsára. Versinyin keserűsége a Három nővérben vagy Gajev fájdalmas búcsúja a régi világtól a Cseresznyéskertben, elementáris erővel szólaltak meg a színpadról az ő szájából.

Ám ebben az időszakban egyre gyakrabban került összetűzésbe az igazgatóival, és 1926-ban újra megvált a színháztól. Budapest szinte valamennyi színházában megfordult, de többnyire a Magyar Színházban szerepelt. Itt talált rá ismét egy nagyszerű Molnár Ferenc-darab, a Játék a kastélyban 1927-ben, valamint ő játszotta a Fővárosi Operettszínházban Zerkovitz Béla Csókos asszonyának Tarpataky báróját.

Bár már betegséggel küszködött, de 1930-ban még néhány szerepre visszaszerződött a Vígszínházhoz, ahol Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című színdarabjában aratott utoljára sikert.

Halála előestéjén, 1931. szeptember 16-án is játszott, egy Vadnai-kabarétréfában a Terézkörúti Színpadon. A temetése országos esemény volt, talpig gyászban a Víg, az Opera, a Nemzeti teljes stábja, a magyar író- és újságíró-társadalom, és persze a közönség is. Ezrek hallgatták a méltató gyászbeszédeket.

A közönség szeretetét és ragaszkodását jelzi, hogy még két évvel később is, szobrának avatására hatalmas tömeg gyűlt össze a Vígszínház előtt.

Kosztolányi Dezső egy írásában így búcsúzott tőle: „Láttam őt ördögnek, papnak, katonatisztnek, kasznárnak, parasztnak, koldusnak, királynak, ifjú szerelmesnek, huncut agglegénynek, és a képek összeolvadnak könnyeimben... Mindegyikben az embert éreztem, akiből az egyéniség varázsa árad, az a varázs, amit nem lehet tovább elemezni. Azáltal hatott, hogy ő volt. Ő, és nem más. Isten remekműve volt."

Készült Fesztbaum Béla Hegedűs Gyuláról szóló írása alapján (megjelent: Napút 2011/3.)