Elhunyt Bakacsi Alice2023. 10. 27.
Mély megrendüléssel adjuk hírül, hogy ma elment közülünk valaki, aki egy igazi intézmény volt a színházon belül, a neve pedig eggyé vált a Pesti Színházzal. Bakacsi Alice csaknem 40 évig, 1985 szeptembere óta dolgozott a Vígszínházban művészeti titkárként és évtizedeken át intézte, szervezte a Pesti Színház ügyeit.
Állandó derűvel, mosollyal, alázattal és szeretettel szolgálta fáradhatatlanul a Vígszínház társulatát és közönségét. Sugárzó személyisége meghatározta a Pesti Színház alaphangulatát, ő volt az épület lelke, lelkiismerete és emblémája: empatikus, diszkrét, decens és elegáns.
A legnagyobb titkok és a legkisebb ügyes-bajos gondok tudója is ő volt: Tolnay Kláritól, Ruttkai Éván és Páger Antalon át a legfiatalabb társulati tagokig ültek az irodájában, és Alice mindenkit meghallgatott, mindenkinek segített, mindenkinek mindig a rendelkezésére állt.
A nézők is ismerték és szerették: hiszen Alice estéről estére mosolyogva fogadta őket, és azonnal megoldott minden problémát.
Munkája elismeréseként 1997-ben Ezüst Érdemkereszttel, 2021-ben pedig Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki. 1998-ban a társulat titkos szavazatai alapján ő kapta a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat, 2001-ben pedig Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal jutalmazták.
Személyisége és finom lénye velünk marad.
Bakacsi Alice-t a Vígszínház saját halottjának tekinti.
Legfrissebb hírek
Elmarad a Liliomfi a Vígszínházban
Sajnálattal tájékoztatjuk Nézőinket, hogy a 2025. szeptember 7-re meghirdetett Liliomfi című előadás egészségügyi okok miatt elmarad.
Terézvárosi Fesztivál 2025
Augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg az ötödik Terézvárosi Fesztivált, Budapest egyik legszínesebb összművészeti eseményét.
Évadnyitó társulati ülés a Vígszínházban
Kedd délután megtartottuk évadnyitó ülésünket, ahol a nyári szünet után újra találkoztak egymással a társulat tagjai.
Krum az eSzínház Fesztiválon
2025. szeptember 19 és 28. között ötödik alkalommal rendezik meg az eSzínház online fesztiválját.
Szilágyi Csenge anyai örömök elé néz
Nagy örömmel osztjuk meg a hírt, hogy társulatunk meghatározó tagja, Szilágyi Csenge anyai örömök elé néz! Szívből gratulálunk Csengének, aki a 2025/26-os évadban már nem lép színpadra, hogy teljes nyugalomban készülhessen élete egyik legszebb és legfontosabb időszakára.