A 120 éve született Bertolt Brechtre emlékezünk

2018. 02. 16.

A 120 éve született Bertolt Brecht (1898–1956) a 20. század egyik legnagyobb költője, drámaírója és színházi megújítója. Berlinben megalapította saját színházát, a Berliner Ensemble-t, ahol rendezőként is dolgozott. 
Eszenyi Enikő így nyilatkozott nemrégiben: „Nem ismerek senkit a színháztörténetből, aki hozzá hasonlóképp egyszerre lenne tökéletes költő, kritikus, drámaíró és elméleti ember. Ez a mindig aktuális szerző egy izgalmas színházi módszert is adott a világnak. Ez az elidegenítés módszere, ami egy rendkívül titokzatos nehezen körülírható vagy megmagyarázható elem. Sokféleképpen lehet élni vele, a színész hangszínnel és gesztussal egyaránt kifejezheti, hogy valamiképp eltávolodik szerepétől. A Jóembert keresünk című darabban ezt magam is alkalmazom a rendező utasítása szerint.”

Brecht szerette azokat a színészeket, akik folyamatosan javaslatokkal álltak elő. Sok asszisztense volt, mert minden ilyen ötletet le kellett írniuk. 
Szeretett hosszan próbálni, A kaukázusi krétakör kilenc hónapon át készült. 
Szerette akkor kijelölni a premier dátumát, amikor már kész volt az előadás. 
Szerette, ha a színészek fáradhatatlanok, és akkor is ott ülnek a nézőtéren, ha éppen nincsenek benne egy jelenetben. 
Szerette, ha valaki nem felejtette el, amit az előző próbán megvalósított. 
Szerette megnyitni a színházát a közönség előtt már a próbák idején, érdekelték a közönség reakciói. 
Szerette azt a meggyőződését, hogy színházával megválthatja a világot.

„Mind fut a boldogság után. Az meg hátul szalad.”
„Ne elégedj meg azzal, ami vagy, hanem törekedj azzá válni, ami lehetnél.”
“Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is.”
“Boldogtalan az a nemzet, amelyiknek hősökre van szüksége.”
“Az, aki utoljára nevet, még nem hallotta a rossz hírt.”
Folytathatnánk a Brecht-szállóigék sorát a végtelenségig, hiszen színdarabjai, írásai tele vannak humoros, ugyanakkor fájdalmasan találó ember- és társadalomkritikus mondásokkal. Frappáns megfogalmazásai a szellemesség mellett sosem nélkülözik a keserű meglátásokat. Brecht groteszkségével, szarkazmusával mindig tanít, ezért is öröm drámáit időről-időre olvasni, játszani és rendezni.
A Koldusoperát először Magyarországon, már két évvel a megírása után, 1930-ban mutatták be a Vígszínházban, Heltai Jenő fordításában, Jób Dániel rendezésében A koldus operája címmel. 
Brechtnek később is olyan legendás előadásokat köszönhetünk a Vígszínházban, mint a Kapás Dezső-rendezte Egy fő az egy fő (Csákányi Lászlóval és Sulyok Máriával), 1966-ban, Gothár Péter 1990-ben bemutatott Koldusoperája (Börcsök Enikővel és Kaszás Attilával), Eszenyi Enikő1995-ös Baal rendezése (Kaszás Attilával és Alföldi Róberttel), valamint 1999-es Kispolgárnásza, egy évvel később a Szász János-féle Kurázsi mama és gyermekei (Kútvölgyi Erzsébettel), majd a következő szezonban Zsótér Sándor Szecsuáni jólélek színrevitele (Börcsök Enikővel), illetve a 2003-as Kaukázusi krétakör rendezése, majd Bodó Viktor 2015-ös Koldusoperája.
A közelmúltból pedig a hat éve műsoron lévő Michal Dočekal-rendezte Jóembert keresünk. Ez az előadás abban az évben a Pécsi Országos Színházi Találkozón elnyerte a Legjobb előadás díját, Eszenyi Enikőt pedig a Legjobb női főszereplőnek járó díjjal jutalmazta a szakmai zsűri és a közönségzsűri. Ezt az előadást a Vígszínházban legközelebb május 13-án láthatják.