English

Sipos András

(1954-2007)

Megrendülve tudatjuk a hírt, örökre elment Sipos András (\"Sipi\"), társulatunk egykori tagja. Friss diplomásként 1981-ben szerződött a Vígszínházhoz, amelyet tizennyolc esztendőn át szolgált.

Pompás humorérzékkel megáldott, jeles jellemszínész. A beugrások - kötélidegekkel rendelkező - nagymestere, elég, ha csak a Csókos asszony Kubanekjára gondolunk. A magas fokú muzikalitás szerepeiben is tetten érhető. Emlékezetes alakítást nyújt többek közt a Fekete Péterben, ahol Sapiro szerepében nem csak humoros karaktert teremt, remekül táncol és énekel, hanem \"egyszemélyes zenekarként\" bravúrosan improvizál. És természetesen minden este begyűjtik a nyílt színi tapsot a szubrettet játszó Igó Évával.

Elévülhetetlen érdemei vannak az Oidipus sikerében is, ahol saját ütőhangszereit és zenei invencióit bocsájtja a produkció rendelkezésére. Talán sorsszerű, hogy a zenében találta meg a végső önkifejezést. Kollégájával és barátjával, Bubik Istvánnal már korábban - mint Macumba együttes - együtt csépelik a dobokat, fergeteges hangulatú bulikon. Ám a végső eljegyzést a muzsikával a Djabe megalakulása jelenti számára. Magasan kvalifikált zenészek között lesz vezéregyéniség.

Az országhatárokon túl is hírnevet szerzett jazz/world fusion csapat így ír a tragikusan elvesztett barátról, kollégáról: \"játéka és hangja meghatározó volt az úgynevezett Djabe hangzásnak. Egyénisége és humora csodálatos adományt jelentett az együttes tagjai számára\". Emlékét a Szent István körúton is megőrizzük.

Sipos András