Kaszás Attila

(1960-2007)

Mélyen megrendülve tudatjuk, hogy szeretett barátunk, színész kollégánk,
Kaszás Attila 2007. március 23-án elhunyt.
Emlékét örökre szívébe zárva őrzi a Vígszínház társulata és minden dolgozója.

A Jászai Mari-díjas művészt a Nemzeti Színház és a Vígszínház saját halottjának tekinti.

A Nemzeti és a Vígszínház Igazgatósága

Attila,

a Vígszínház társulata és a magam nevében búcsúzom tőled, hiszen 1983-tól tizenhat évet töltöttél el nálunk s a kezdetek után a Vígszínházban értél komoly művésszé.
Temetési beszédet írni és mondani a világ legrettenetesebb dolgai közé tartozik. Kattog az ember agya és tolakszik elő a sok-sok közhely, melyeket már kimondása pillanatában mindenki un, de tudja, hogy lehajtott fejjel, fegyelmezetten végig kell hallgatni.
Hát persze, akit szeretett az ember, arról igyekszik olyasmit mondani, ami sokáig megtartja az emberek emlékezetében.
De hála Istennek, a magadfajta színészt nem a temetési beszédek és a bő lére eresztett memoárok, hanem a nagyszerű alakítások őrzik majd meg az utókor számára. Mert amilyen fukar és kegyetlen volt hozzád a sors éveid számát illetően, olyan kegyes és bőkezű az eljátszott szerepek tekintetében. Azt hiszem, hosszan fognak majd emlékezni rád azok, akik például láttak Bertolt Brecht Baál-jában vagy Osborne Dühöngő ifjúságában, ahol valósággal felrobbant körötted a színpad. De említhetem a West Side Storyt, a Macbeth-et, a Padlást vagy éppenséggel Kleist Heilbronni Katicáját az egykori Vígszínház-Sátorban, a Nyugati pályaudvar mellett.
Jómagam két nagyszerű erdélyi író, Székely János és Sütő András drámáiban játszhattam veled. Úgy érzem, a Caligula helytartója és az Álomkommandó mindkettőnk számára emlékezetes előadás maradt. Jó volt a szemedbe nézni, jó volt a lendületed sodrába kapaszkodni.
Azon viszonylag kevés számú partnerek közé tartoztál, aki nemcsak beszélni, hanem hallgatni is szeretett. Akinek volt türelme és befogadó készsége a másik közlendőjére; és nemcsak a felszínen, ahogy manapság szokás, de Tóth Árpád-i értelemben lélektől-lélekig lehetett veled kommunikálni; és nemcsak mi, barátaid és közvetlen színpadi partnereid, de a mindenkori néző is sok mindent megérzett ebből.
Egyszerre volt megrázó és fölemelő érzés tapasztalni, hogy mennyi őszinte rajongód emlékezett és virrasztott érted. Ami számomra kétségkívül azt jelenti, hogy igenis, van még a tisztességnek, a tiszta emberi és művészi sugárzásnak is foganatja.
Egyébként most, a napokban, mikor készültem a tőled való búcsúra, az egyik hajnalban volt egy gyönyörű álmom: ültél a Vígszínház kupoláján és hegedültél.
Sokan nem hallottak róla, de te ezt is tudtál. Valami oly magától értetődő természetességgel, a legkisebb tériszony nélkül játszottál a kupola tetején, hogy ha Chagall vagy Kondor Béla még látott volna, biztosan festmény készült volna rólad.

Igen, te tudtad Tádé, hogy gagyi világban is csak nemes vadként érdemes élni; és kerested mindig a forrást, amelytől nem mérgeződik meg az ember. Ha tehetted, ezen az ösvényen jártál. Düheidet és szenvedélyeidet a színpadra tartogattad. Magánéletedet inkább a mosoly uralta. A kedves, csibészes huncutság, mellyel még gyakori hátfájásaidon is úrrá tudtál lenni.
Én azt remélem, hogy azok, akik megérdemlik, ott maradnak örökre a tekintetedben, a kacsintásod mögött;
Isten adja, hogy abban a ki tudja milyen világban, amelyet mi még felfogni sem tudunk, s amely téged már megérintett, kicsi fiad vezérletével segítsen tovább a szeretetünk. Mert egyebet sajnos már nem tudunk tenni érted.
De talán ez sem kevés.

Budapest, 2007. április 18.
Lukács Sándor

Esik. Hideg az éjszaka. Didereg a lélek is. Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet közleményben tudatta, hogy Kaszás Attila, március 23-án, pénteken, 19 óra 40 perckor az intézet intenzív osztályán elhunyt.

Gyászol a Vígszínház társulata, ez a Szent István körúti nagy család: testvérünket veszítettük el, Kaszás Attilát.

Szerepek sokasága villan fel az idő forgószínpadán: látom Attila hajlékony, fiús alakját, a svihák Ambrusként, a drága nők által dédelgetve, Dorozsmay Pistaként, ahogy a hegedűjén muzsikálni kezd, és rázendít egy torokszorítóan szép Zerkovitz nótára, fájdalmasan szeretni tudó Liliomként, ahogy Enci az ölébe vonja, és a könnyeivel tisztára mossa, Mágnás Miskaként, ahogy szerelmi felindulásból, Börcsikét visszakézből pofon vágja, Jimmy Porterként, ahogy mint egy XX. századi lázadó, indián törzsfőnök, kívül helyezi magát a konformizálódott világon, Macbethként, ahogy megbabonázott gyerekként véres királyosdit játszik, Baál szerepében, amikor a legnagyobb kínok között, az arca meg, a hangja, egyik Mestere arcává, s hangjává változott, Tonyként, amikor mennyekig szárnyaló hangjával, a szerelemnek állított, láthatatlan oltárt, és Rádiósként, ahogy Vágfarkasdról elinduló egész életével hitelesítette azt a lélek mélyéből fakadó vágyat, hogy \"kell egy hely\" ahol emberként élhetünk Kelet és Nyugat között. Sorolhatnám még sokáig!

Ő aki hétfő óta megjárta a fájdalom legmagasabb csúcsait, a halálról így gondolkozott egyik interjújában: \"Tudom, hogy a halál ma tabutéma. Látom, hogy az emberek félnek a haláltól, és rosszul félnek... Az ismeretlentől lehet félni, de a haláltól... A születésünktől sem félünk, adomány az is, ez is. Nem úgy hiszek a túlvilágban, mint a keresztények, s nem úgy, mint az ezoterikusok. Nem a mennyországban és nem a nirvánában, egyszerűen a végtelenben hiszek...\"

Kaszás Attila barátunk, kollégánk, fizikai valójában már nem lehet velünk, de most is az ő hangját hallom az egyik CD-ről. Kint esik, hideg az éjszaka, miközben a közömbös természet tavaszra készül, virághabosak a fák, s az ágakon a rügyek az élet nedveitől duzzadnak, Attila pedig énekel:

\" FÉNYÉV TÁVOLSÁG,
CSAK HALLGATOM, CSAK BÁMULOM
...ZENGŐ FÉNYORSZÁG...\"

Hegedűs D. Géza

Kedveseim,

csak gyorsan beszámolok, mi van velem...
Elkezdtünk próbálni tegnap, Csehovot, itt, a Szent Péter Színházban - sose gondoltam volna, hogy egyszer ide szerződöm, én, Kaszás Attila Zsigárdról, a Szent Péter tagja? - hát ez jobb, mint a Víg, jobb, mint a Nemzeti! Esküszöm!

Na jó, óriási a társulat, könnyű, nagy a választék: Várkonyi az igazgató; én szinte nem is ismertem őt, nagyon helyes pasi. Persze százezer dolgot csinál egyszerre, tanít az itteni főiskolán, délután filmet rendez, most az Egri csillagok \"remake\"-jére készül (benne vagyok: \"Mekcsey\", elég jó szerep, 16 napom van, nem tudom pausálét kérjek, vagy napidíjat - itt a napidíj már 400.000,-, hajtsatok ti is odalenn! Igaz itt egy kiló kenyér meg 1.250,- úgyhogy nem érdemes hasonlítgatni.) Na, Bornemissza Gergő a fiatal Latinovits, szerintem jobb lesz, mint az eredeti! (Tudjátok, hogy itt mindenki annyi éves, amennyi akar? \"Lateiner\" 22 évesen, beszarás! Még nem is ismeri a Ruttkai Évát!)

De, vissza a színházhoz, múlt héten volt a \"Csókos asszony\" premier, jó volt újra énekelnem a Muzsikus lelkek-et, tudjátok, mint ott a földön is, évad végén lesz valami mai amerikai dolog. Várkonyi ügyes, Arthur Millert kérte föl új darabra, aki ugye szintén itt van, ő se öreg persze, hanem mint amikor \"Az ügynök halálát\" írta - izgatottan várjuk.

De most a \"Három nővér\". Versinyin vagyok és csak most kezdtük a próbákat, persze még fogalmam sincs \"merre, hány óra\", egyelőre sokat röhögünk, Kabos Gyula bácsi óriási poénokat mond, ő Csebutikin, az öreg orvos, kapja is a rendezőtől: \"ne kabarézz Gyula, ne kabarézz, ez Csehov...\" na jó, megy a szokásos. Pedig a lányok is vihognak. Mezei, Bajor Gizi, Domján, ők három nővér, na mindegy, a komolyságot majd biztosítja Básti, Mensáros meg Hegedűs Gyula (őt nem ismertem, isten bocsássa meg lelkemnek, hosszú ideig azt hittem, ő csak egy utca a Lipótvárosban; tudjátok, nem vagyok annyira pesti). Szóval nagy szereposztás, az biztos. Persze Bubik Pistával pusmogunk a legtöbbet, úgy látszik mégis számít valamit a korosztályi hovatartozás.

Latinovits is benne lett volna, de összeveszett itt valakivel és átszerződött a Noé bárkájába (csak nehogy onnan kapjunk mi is új igazgatót, mert akkor itt is kezdődne a \"ki megy, ki marad?\" - na jó értem én, de mégiscsak. Persze Várkonyi biztos marad igazgató a holta napjáig - vagyis... Szóval, hogy is mondjam...)

Na megyek, rohanok, délután Rádiókabaré felvétel van (hallom nálatok már az is szűnik megfele?) - szóval Marton Frici rendezi és Majoros bácsival vagyok, tudjátok Major és már megint van valami a szemével, most zöldhályog, nem nagyon lát a szódásüveg szemüvegével, nagyon kell figyelnem. Éjszaka meg tévézés Zsurzs Évával - szóval van meló bőven! Hogy úgy mondjam, (ha ez nem hangzik profánul) HALÁLOSAN fáradt vagyok. De élvezem. Jó a társaság, na.

Emlékeztek: \"Mert kell egy hely, egy vonzás, melyhez tartozunk\" - na ez itt megvan.
Nem mondom, hogy nem hiányoztok, de semmiképp se sajnálatok! Beszéljetek rólam, ez jólesik, hallom, most is ezt csináljátok, ez jó, ezt köszönöm és ne sajnáljatok!

Ami fáj, hogy nem láthatom a lányom. Ez a \"láthatás\" dolog ez nincs elintézve, pedig nem is váltunk el! Ugye?! Hallom, hogy megszületett, hogy gyönyörű, hogy lány és én nem láttam. Értitek ezt?

Töröm a fejem, kérjek egy napot, hogy visszamehessek a földre megnézni a lányomat, mint Molnár Ferenctől a Liliom? (Azt is játszottam, úristen, még tudom is a szöveget!)

Menjek vissza, mint a Liliom, megnézni a lányomat?
Biztos, hogy nem ütnék rá a kezére.

Ölel mindannyiótokat Tádétok,
alias Kaszás Attila

Mennyország 2008.
Szent Péter tér 7.