Edward Bond

Fej vagy írás

jelenetek a pénzről és halálról, két részben

Edward Bondnak, a ma 42 éves angol drámaírónak egyik jelentős munkájával már találkoztak a magyar nézők, ha sokan nem is tudnak róla; ő írta Antonioni emlékezetes filmjének, a Nagyításnak forgatókönyvét. Színpadi szerzőként mindenesetre most mutatkozik be hazánkban a John Osborne utáni legújabb angol drámaírógárda e kiemelkedő egyénisége.

Eddigi drámái egyéni hangú, kemény, markáns tehetségnek, a társadalom szenvedélyes, a kegyetlenségig igazmondó bírálójának mutatják. Művei közül hozzánk legközelebb az 1973-ban bemutatott Fej vagy írás áll, amelynek hőse egy másik angol drámaíró, méghozzá a legnagyobb: William Shakespeare. Egy angol kritikus szerint soha még Shakespeare-ről ilyen nagyszabású és elhihető erejű színpadi ábrázolás nem született; talán azért, mert Bond nem színes életrajzi képeskönyvet akart írni és nemcsak Shakespeare maga érdekelte, hanem általában az író, a művész drámája, aki humanista eszményeket hirdet egy könyörtelen társadalomban és egyszerre csak rádöbben: amit alkot és amit cselekszik, művészete és életmódja ellentmondásba került egymással.

Shakespeare életéről keveset tudunk, de a Fej vagy írás cselekményét meghatározó tények igazak. Shakespeare időskorára visszavonult a londoni színpadoktól és szülővárosában földbirtokosként telepedett le. Bizonyított tény az is, hogy saját érdekei védelmében támogatta a földbirtokosokat, akik a közös földek elkerítésével nyomorba akarták dönteni a helyi parasztságot. E rideg tények és a bámulatos shakespeare-i életmű között az ellentmondás nyilvánvaló. Ezt aknázza ki Bond és így zárja hősét valóságos harapófogóba. Békét, nyugalmat, derűs, gondtalan öregkort akart és ráeszmél: nem menekülhet sem önző, kisszerű, szeretetlen családjától, sem az égető társadalmi gondoktól. Szenved a nép kiszolgáltatottsága láttán és gyötri a tudat, hogy műveiben megfogalmazott eszményei ellenére sem tehet semmit az egyszerű emberekért. Ezért menekül az öngyilkosságba. Ez már Bond leleménye, de tehetségét dicséri, hogy a néző a feltárt tragikus dilemma szükségszerű következményeként fogadja el ezt a megoldást.

A dráma további érdekessége, hogy részben képzelt, részben valóban élt szereplői között megjelenik egy másik írózseni, Ben Jonson, a Volpone írója is. Shakespeare és Jonson nagyjelenete a dráma egyik csúcspontja.

Londonban Shakespeare szerepét az angol színháznak Laurence Olivier mellett másik büszkesége, John Gielgud alakította. Nálunk Darvas Iván játssza a valóban parádés szerepet: egy mindmáig élő (és nálunk különösen kedvelt) halhatatlan író remekbe sikerült színpadi képmását. És ezúttal a Vígszínházban nemcsak új író mutatkozik be, hanem új rendező is: a produkció Valló Péter első itteni munkája.

(az előadás időtartama 2 óra 15 perc, egy szünettel)