English

Igó Éva

Budapesten született. 1980-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de már 1976-tól kezdve játszott a Pinceszínházban. Az egyetem elvégzése után a Miskolci Nemzeti Színházhoz került, ezt követte 1984-ben a kaposvári Csiky Gergely Színház. 1987-óta tagja a Vígszínháznak, de fellép az Éjszakai Színházban is, illetve játszotta a Spinoza házban a Pesti Cabaret-t. Több mint 30 film- és televíziós szerepben láthatta a közönség. A legjobb női alakításért odaítélt Színikritikusok Díját kétszer nyerte el: 1981-ben a Lear királyban, majd 1984-ben a Luluban mutatott játékáért. 1981-ben a Veszprémi Filmszemle legjobb női alakítás díját is elnyerte a Tegnapelőtt című filmmel. 1983-ban Jászai Mari-díjat kapott.  A Csókos asszony-beli alakításáért Emerton-díjjal jutalmazták. 1991-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1994-ben MSZOSZ-díjat kapott. A Filmszemle HBO-díját kétszer nyerte el, előbb az Esti Kornél, majd a Törvénytelen című filmben nyújtott alakításáért. Háromszoros Ajtay Andor-emlékdíjas (1996, 1998, 2003). 1998-ban Érdemes Művész lett. A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt 1998-ban ítélték neki. A Cselédekben nyújtott alakításáért a Fővárosi Önkormányzat Színházi díját nyerte. 2009-ben megkapta a Roboz Imre Művészeti Emlékdíjat is. 2013-ban Harsányi Zsolt-emlékdíjat kapott, 2017-ben pedig Kiváló Művész elismerésben részesült, valamint elnyerte \"A kis csillag is csillag\"-díjat.

Weboldal

Díjak

Színikritikusok díja a legjobb női alakításért (Lear király), 1981.
Veszprémi Filmszemle - legjobb női alakítás (Tegnapelőtt), 1981
Jászai Mari-díj, 1983
Színikritikusok díja a legjobb női alakításért (Lulu), 1984.
Emerton-díj (Csókos asszony)
Varsányi-gyűrű 1991
MSZOSZ-díj, 1994.
Filmszemle HBO-díj - Esti Kornél
Filmszemle HBO-díj - Legjobb női alakítás (Törvénytelen)
Ajtay Andor Emlékdíj, 1996.
Ajtay Andor Emlékdíj, 1997.
Érdemes művész, 1998.
Ruttkai Éva-díj, 1998.
Roboz Imre Művészeti Emlékdíj, 2009.
Fővárosi Önkormányzat Színházi díja - legjobb női alakítás (Cselédek)
Harsányi Zsolt-emlékdíj (2013)
Kiváló Művész (2017)
\"A kis csillag is csillag\"-díj (2017)

Fontosabb szerepek

NICOLA DAVIES - Poliakoff: És te, szépsége, igen-igen, te...
VERA - Déry: Tükör
CHECCA - Goldoni: Csetepaté Chioggában
ZOJKA - Bulgakov: Zojka lakása
CATHERINE - Victor-Kardos: Villon és a többiek
VITTORIA - Goldoni: a kávéház
SABINA II - Jékely: Oroszlánok Aquincumban
MARIE - Vian: Mindenkit megnyúzunk!
MARIANNA - Shakespeare: Szeget szeggel
MATILD - Kolozsvári Grandpierre: Párbaj az árnyékkal
CHRYOTHEMNIS - Bornemissza: Tragoedia magyar nyelven, az Sophocles Electrájából
ARANKA - Nagy: Tisztújítás
LEA, IBRAHIM LÁNYA - Weöres: A kétfejű fenevad
VANDA - Barrie: Pán Péter
LISE - Lenz: A nevelő
KALMÁR ESZTER - Mártha-Ács: Munkásoperett
BUJA LÁNY - Lukáts: Etűdök a szerelmről
PARPALAIDNÉ - Romains: Knock
ÁGNES - Munkácsi: Lisszaboni eső
KLÁRA NŐVÉR - Whiting: Angyali Johanna
ANTIGONÉ - Szophoklész: Antigoné
VASZILISSZA - Gorkij: Éjjeli menedékhely
ELIZABETH - Száraz: A megközelíthetetlen
VIOLA - Shakespeare: Vízkereszt
KAMILLA - Frenkó: Egy szoknya, egy nadrág
MARISKA - Frenkó: Jobb, mint otthon
KISS MÁRIA, CSELÉDLÁNY - Kálmán-Frenkó: Súgni tudni kell...!
BÁRÓNŐ, PALIVECNÉ - Hasek-Spiró: Svejk
NŐ - Marton: Bádogszív
EMMI - Brecht: Kispolgárnász
A CSILLAG RAJONGÓJA - Ilf: Érzéki szenvedély
SOLVEJG - Ibsen: Peer Gynt
LULU - Wedekind: Pandora szelencéje (Lulu)
RANYEVSZKAJA - Csehov: Cseresznyéskert
TÓTH MANCI - Szép Ernő: Lila ákác
STÁZI - Kálmán: Csárdáskirálynő
JÚLIA - Shakespeare: Rómeó és Júlia
CORDELIA, BOLOND - Shakespeare: Lear király
SÜNI - Presser-Sztefanovity: A padlás
SZÍNÉSZNŐ - Kornis: Körmagyar
POLLY, KOCSMA JENNY - Brecht: Koldusopera
COLETTE - Eisemann: Fekete Péter
ANNA - Szomory: Györgyike, drága gyermek
BEATRCE - Miller: Pillantás a hídról
HELENA - Osborne: Dühöngő ifjúság
ANITA - Bernstein: West side story
MIMÓZA - Békeffi-Lajtai: A régi nyár
DIANA - Fratti: Kegyetlen játék
ANYA - von Horváth: Mesél a bécsi erdő
RICA MICA - Zerkovitz: Csókos asszony
KIRÁLYNÉ - Kárpáti: Országalma
CHARLOTTE - Stoppard: Ez az igazi
FÖLDI MÁSA - Garaczi: Imoga
GIANNINA - Goldoni: A legyező
ROSE - Webber-Black-Hart: A szerelem arcai
A GRÓFNÉ - Tolsztolj-Piscator: Háború és béke
ANGÉLINE SAUVÉ - Tremblay: Sógornők
DONNA ANNA - Nagy: Don Juan, a sevillai, a kővendég és a szédelgő
PHAEDRA - Alföldi: A Phaedra-story
VILMA - Kellér: Az alvó férj
SZITTAH - Lessing: Bölcs Náthán
MADAME - Genet: Cselédek
NŐ - Esterházy: Egy nő
MATHIEU és MARIE - Tolsztoj: Legenda a lóról
LILLIAN ARCH - Szabó: Lugosi - A vámpír árnyéka
VOGLERNÉ - Bergman-Lábán: Maszkok
MARJA - Gorkij: Nyaralók
ALICE - Strinberg:Dürrennmatt: Play Strindberg
Marton: Össztánc
TOINETTE - Moliére: Képzelt beteg
HÉTZSÁKNÉ - Grimm-Fényes-Romhányi: Hamupipőke
CHRISTINE - von Horváth: A szépkilátás
BAGIRA - Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve
NEUBURGI MÁRIA - Hugo: Királyasszony lovagja
INGRID GUGGENHEIM - Alfredson-Danielsson: Picasso kalandjai
GISÉLE - Grumberg: Varrónők
MAMA - Örkény: Pisti a vérzivatarban

Jelenlegi szerepei

Legközelebbi fellépései

Képzelt beteg

december 16. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 17. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
2019. február 3. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás

A diktátor

december 18. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
december 20. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 10. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 11. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 16. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 21. hétfő, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 22. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 24. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 26. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 27. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás
2019. január 27. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
2019. február 5. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
2019. február 6. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
2019. február 16. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
2019. február 20. szerda, 19:30
Jegyvásárlás
2019. február 24. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás
2019. február 24. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás

Sógornők

december 22. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 9. szerda, 19:00
Jegyvásárlás

Audiencia

december 25. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 15. kedd, 19:00
Jegyvásárlás
2019. február 23. szombat, 19:00
Jegyvásárlás

A padlás

december 26. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
december 27. csütörtök, 14:30
Jegyvásárlás
december 27. csütörtök, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 6. vasárnap, 15:00
Jegyvásárlás
2019. január 6. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 7. hétfő, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 25. péntek, 19:00
Jegyvásárlás
2019. február 4. hétfő, 19:00
Jegyvásárlás
2019. február 10. vasárnap, 14:30
Jegyvásárlás
2019. február 10. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás

Mikve

december 30. vasárnap, 19:00
Jegyvásárlás
2019. január 23. szerda, 19:00
Jegyvásárlás
2019. február 2. szombat, 19:00
Jegyvásárlás
Igó Éva

Film/Tv:
A hattyú halála (tv)
Reumavalcer (tv)
A bolond lány (tv)
Tegnapelőtt
Szerelmek (tv)
Egymásra nézve
Bernarda Alba háza (tv)
Istálló (tv)
Mária-nap
Titánia, Titánia, avagy a dublőrök éjszakája
Eszterkönyv
Törvénytelen
Esti Kornél
Csinibaba
Zaruvér és csigavér II
Az utolsó nyáron
Woyzeck
Brigitta
Tangó
Pub-Fiction
Franciska vasárnapjai
Üstökös
Hazudós Jakab
Mikor síel az oroszlán?
Vadkörték - A tihanyi kincsvadászat
Kivilágos-kivirradtig

Még ajánljuk

Kapcsolat

Vígszínház - jegypénztár:
1137 Szent István krt. 14.
Tel: 329-23-40
Nyitva tartás: 11.00-19.00
Ünnepi nytva tartás:
Dec. 24-én és jan. 1-jén zárva, többi napon normál nyitva tartás szerint.

Vígszínház előcsarnok
Jegyvásárlás az előadások ideje alatt a földszinti előcsarnokban kialakított jegyárusító helyen.

Pesti Színház - jegypénztár
1052 Váci utca 9.
Tel: 266-55-57
Nyitva tartás: 13.00-19.00
Ünnepi nytva tartás:
Dec. 24-én és jan. 1-jén zárva, többi napon normál nyitva tartás szerint.

Szervezési Iroda
1136 Pannónia u. 8.
Tel: 329-39-20
Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 10.00-18.00; péntek: 10.00-17.00
Ünnepi nyitva tartás:
Dec. 24-26. között zárva
Dec. 27-én 10.00-18.00
Dec. 28-án és 29-én 10.00-17.00
Dec. 30-án, 31-én és jan. 1-jén zárva 

Allee Bevásárlóközpont - 2. emelet
1117 Október huszonharmadika utca 8-10.
Tel: 06-30-519-3619
Nyitva tartás: hétfőn zárva, keddtől péntekig 11 és 19 óra, szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között.
Ünnepi nyitva tartás:
Dec. 24-26. között zárva
Dec. 27-én 11.00-19.00
Dec. 28-án és 29-én 11.00-19.00
Dec. 30-án 10.00-18.00
Dec. 31-én és jan. 1-jén zárva

A Vígszínház Szervezési Irodája az adventi hétvégéken, szombaton és vasárnap 10 és 17 óra között, az Allee Bevásárlóközpont második emeletén található jegyárusító pult 10 és 18 óra között is nyitva tart.

Színházjeggyel, bérlettel kapcsolatos információért hívja a színház ingyenes zöld számát: 06 80 204 443