English

ifj. Vidnyánszky Attila kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt
2017. 12. 30.

A Pál utcai fiúk december 30-i előadása után Eszenyi Enikő nagy szeretettel emlékezett a Vígszínház legendás színésznőjére, Ruttkai Évára, aki most lenne 90 éves. A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján idén ifj. Vidnyánszky Attila  kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt.

A csodálatos színésznő emlékére alapított díjat minden évben, születésnapja alkalmából, december utolsó hetében adják át annak a színművésznek, aki abban az évben a társulat szerint a legkiemelkedőbb művészi teljesítményt nyújtotta.

Idén ifj. Vidnyánszky Attila a Hamlet és a Háború és béke című előadásokban nyújtott alakítását ismerte el ezzel a díjjal a Vígszínház társulata.

A díjazottról: 

1993-ban született Beregszászon. 2010-ben felvételt nyert a Színház-és Filmművészeti Egyetem színész szakára, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályába. Egyetemi gyakorlatát a Nemzeti Színházban és a Vígszínházban töltötte. Az egyetemi évek alatt a színészkedés mellett, több rendezése is ment az Ódry Színpadon. 2014-ben megkapta a Gundel Művészeti Díjat, 2015-ben az egyetem elvégzése után a színikritikusok a legígéretesebb pályakezdőnek választották, 2016-ban Junior Prima-díjas lett. Az egyetem befejezése után dolgozott a Budaörsi Latinovits Színházban, ahol a Liliomfit vitte színre, majd a Gyulai Várszínházban megrendezte a III.Richárdot, mely később a Nemzeti Színház a repertoárjára került, 2016-ban a Radnóti Színházban vitte színre Bulgakov Iván, a rettenet című darabját. 2017-ben a Vígszínház társulatának a tagja lett. Eddig Hamletként és a Háború és béke Napóleon Bonaparte-jeként bizonyított a színház nézőinek, A félkegyelmű című rendezését 2018 elején kezdi próbálni a társulattal a Pesti Színházban.

A Ruttkai-emlékgyűrűről: 

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a színésznő lánya, Gábor Júlia 1986-ban alapította édesanyja, a Kossuth-díjas színésznő, a Vígszínház vezető művésze emlékére.  A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 1987 óta általában Ruttkai Éva születésnapjának előestéjén adják át annak a művésznek, aki a Vígszínházban az adott évben kiemelkedő művészi teljesítményt nyújtott. 

A színésznő aláírásával díszített Ruttkai Éva-emlékgyűrűvel elsőként – 1987-ben – Tordy Gézát jutalmazta a társulat. További kitüntetettek: Eszenyi Enikő, Darvas Iván, Pap Vera, Gálffi László, Kaszás Attila, Lukács Sándor, Tábori Nóra, Jánoskúti Márta, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Börcsök Enikő, Alföldi Róbert, Hajdu István, Csőre Gábor, Harkányi Endre, Rajhona Ádám, Danis Lídia, Epres Attila, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Venczel Vera, Bata Éva, Fesztbaum Béla, Csőre Gábor, Péter Kata, a tavalyi évadban Wunderlich József, idén pedig ifj. Vidnyánszky Attila vehette át az elismerést.

A Ruttkai Éva-emlékgyűrűt a Vígszínház bármely művésze megkaphatja, akár többször is, az adott naptári év során nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért.

Ruttkai Éva-emlékgyűrű (2017)

Még ajánljuk

Kapcsolat

Szervezési Irodánk az adventi hétvégéken, szombaton és vasárnap 10-17 óráig nyitva tart, valamint az Allee Bevásárlóközpontban hétfőn is várjuk Önöket 11-19 óráig!

Vígszínház - jegypénztár:
1137 Szent István krt. 14.
Tel: 329-23-40
Nyitva tartás: 11.00-19.00

Vígszínház előcsarnok
Jegyvásárlás az előadások ideje alatt a földszinti előcsarnokban kialakított jegyárusító helyen.

Pesti Színház - jegypénztár
1052 Váci utca 9.
Tel: 266-55-57
Nyitva tartás: 13.00-19.00

Szervezési Iroda
1136 Pannónia u. 8.
Tel: 329-39-20
Nyitva tartás: hétfő-csütörtök: 10.00-18.00; péntek: 10.00-17.00

Allee Bevásárlóközpont - Kultúra Szigete (földszint)
1117 Október huszonharmadika utca 8-10.
Tel: 06-30-519-3619
Nyitva tartás: kedd-péntek: 11.00-19.00; szombat-vasárnap: 10.00-18.00

Színházjeggyel, bérlettel kapcsolatos információért hívja a színház ingyenes zöld számát: 06 80 204 443