Búcsúzunk Marton Lászlótól2019. 09. 13.
A Vígszínház társulata mély fájdalommal búcsúzik Marton László Kossuth-díjas művésztől, a Vígszínház egykori igazgatójától és rendezőjétől, egyetemi tanártól.
Marton László 1943-ban született Budapesten. Tanára, Nádasdy Kálmán javaslatára került a Vígszínházba, ahol kezdetben Horvai István mellett rendezőasszisztenseként dolgozott. 1968-ban, a Színművészeti Főiskola elvégzése után az akkori igazgató, Várkonyi Zoltán szerződtette mint rendezőt a színházhoz.1979 és 1985 között, 6 évig a Vígszínház főrendezője volt, majd 1985-től 2009-ig igazgatója. Az ő nevéhez fűződik a Vígszínház teljes körű felújítása, mely után 1994-ben az Össztánc című előadás bemutatójával fogadták újra a közönséget az épületben.
Marton László rendező teremtette meg a Vígszínházban a magyar zeneszerzőknek teret adó és új zenés műveket bemutató hagyományt, amelynek kiemelkedő állomásai a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Harmincéves vagyok, Jó estét nyár, jó estét szerelem, Ahogy tesszük, Kőműves Kelemen, A padlás és A Pál utcai fiúk. Vígszínházi munkássága alatt olyan nagysikerű előadásokat rendezett, mint a Királyi vadászat, a Homburg hercege, az Őfelsége komédiása, a III. Richárd, az Össztánc, a Nóra, a Játék a kastélyban, a Kvartett, az Elsötétítés, valamint a Hallgatni akartam.
1969-től tanított színészmesterséget a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Osztályvezető tanárként számos olyan színész és színésznő pályáját indította el, akik közül sokan jelenleg is a Vígszínház tagjai.
Külföldi rendezői karrierje 1974-ben kezdődött. Nagy sikerrel rendezett a helsinki Nemzeti Színházban, Louisville-ben, Tel-Avivban, Kanadában, és Németországban.
1975-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1984-ben Érdemes, 1990-ben Kiváló Művész címmel, 2000-ben Hevesi Sándor-díjjal, 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 2004-ben elnyerte az egyik legelőkelőbb ír színházi kitüntetést, az Irish Theatre Awardsot. 1990-től a londoni Guildhall School of Music and Drama tiszteletbeli tagja volt. 1997 novemberében az amerikai Society of Stage Directors and Choreographers tagja lett, elsőként a magyar színházrendezők közül. 2001-től az ír Nemzeti Színház művészeti tanácsadója volt. 2009-ben a XIII. kerület díszpolgárává, 2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választották. 2016-ban Prima Primissima díjat kapott.
Legfrissebb hírek
Elkezdődtek a @LL3t4rgIA próbái a Vígszínházban
Következő évadunk első bemutatóját szeptember 20-tól áthatják ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.
Elmarad a Rémségek kicsiny boltja a Pesti Színházban
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy a május 6-i Rémségek kicsiny boltja című előadás egészségügyi okok miatt elmarad!
Évadhirdetés a Vígszínház 129. születésnapján
A Vígszínház 129. születésnapján tartott ünnepi rendezvényen Rudolf Péter bejelentette az új évad tervezett bemutatóit.
Találkozzunk május 1-én a Vígmajálison!
Május 1-én 15 órakor meghirdetjük a 2025/26-ös évad programját.
Állandó nyitvatartással működik a Víg Szalon május végéig
Április 24-én tartottuk a Víg Galéria első kiállításának megnyitóját a Víg Szalonban. Ezzel az eseménnyel útjára indult színházi tervezőket bemutató sorozatunk!
Indul a júniusi jegyértékesítés
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy júniusi előadásainkra a jegyértékesítés április 25-én, pénteken 10 órától indul.
A Vígszínház pályázatot hirdet büféinek üzemeltetésére
A Vígszínház pályázatot hirdet a Vígszínházban és a Pesti Színházban üzemelő Vendéglátó-ipari egységek (nézőtéri és személyzeti büfék) üzemeltetésére és hasznosítására.