Zoltán Áron Junior Prima Díjas2018. 10. 16.
2018-ban Magyar színház- és filmművészet kategóriában Junior Prima Díjjal jutalmazták Zoltán Áront.
A Vígszínház társulata sok szeretettel gratulál!
1991-ben született Budapesten, 2006–2010 között az Eötvös József Gimnázium tanulója,
2010–2015 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Hegedűs D. Géza és Marton László osztályában.
Szakmai gyakorlatát a Miskolci Nemzeti Színházban töltötte, ahová le is szerződtették a diploma megszerzése után. Itt csodálatos alakítást nyújtott a Pillantás a hídról című előadásban.
2015-től a Vígszínház tagja.
Játszik Orosz Ákos Aszittem zenekarában, 2017-ben pedig a Grund - vígszínházi fiúzenekar nevű formáció egyik alapító tagja volt.
Bereményi Géza szerzeményének, a Kelet-nyugati pályaudvar - Cseh Tamás-est-nek nem csupán zenész énekese, egyes részeihez ő maga írta a zenét a próbafolyamat műhelymunkája során.
Barabás A Pál utcai fiúkban. Az Ózban ő az ügyefogyott hős, a Bádogember. Eladó, Pincér, Koldus és Dr. Harris a Földrengés Londonban című előadásban. Shakespeare Szentivánéji álmának mesterembereiből ő Üsti, a Fal; a Háború és békében Dolohov hadnagy; az Audienciában a Kamarás. A Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadásban több szerepben is kiválót alkot; ő játssza többek között Csokonai Vitéz Mihályt, Madách Imrét. A Hamletban az ikerszerep egyik fele, Guildenstern lenyűgöző megformálója. Dosztojevszkij A félkegyelműjében Ferdiscsenko karakterét meghökkentően és megrendítően ábrázolja. A szombat este bemutatott A diktátor című előadásunkban több szerepet játszik (Kalapos úr/Pincér/Sovány járőr/Trombitás) bravúrosan.
Már gyermekként kiderült rendkívüli a muzikalitása, hangszeres tudását pedig folyamatosan fejlesztette: specialitása a fúvós hangszerek – furulyán, kavalon, tilinkón is játszik, de gitározni ugyanúgy tud, mint mandolinozni, vagy épp moldvai dobon zenélni.
Játékkedve, humora, szerénysége és elhivatottsága korosztálya egyik legértékesebb színészévé teszi őt.
2016-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója, ahol dolgozatát a vers színpadi adaptációjából írja, mellyel célja a kortárs költészet színpadi integrációja.
Legfrissebb hírek
Szereplőváltozások a 2025/26-os évadban
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy a következő évadban néhány előadásban is szerepátvételre, kettőzésre kerül sor.
Indul a szeptember-októberi jegyértékesítés
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy szeptember-októberi előadásainkra a jegyértékesítés június 26-án csütörtökön 10 órától indul.
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Vígszínház
Radnay Csilla, Orosz Ákos, Szántó Balázs, Márkus Luca, Hegyi Barbara, Kovács Adrián, Mester Dávid és Kálmán Eszter munkáját is díjjal ismerték el a Vígszínház évadzáró társulati ülésén.
Darvas Iván 100. születésnapja
Beszélgetéssel és kiállítással emlékezünk Darvas Ivánra a Vígszínházban.
Együtt a színpadért – jótékonysági gála (Színházi Dolgozók Szakszervezete)
Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért.
Elmarad az Amadeus a Pesti Színházban
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy a 2025. május 20-án, kedden 19 órára meghirdetett Amadeus című előadás betegség miatt elmarad!
Plüssállatokat keresünk a Madame Tartuffe bemutatónkhoz!
A 2025/26-os évadunk első pesti színházi bemutatójához, a Madame Tartuffe c. előadáshoz keresünk plüssállatokat.
A Pesti Színház színpadmester helyettese, Varga Nándor kapta idén a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat
A Várkonyi Zoltán-emlékdíjjal minden évben azokat ismeri el a Vígszínház társulata, akik bár a közönség számára láthatatlanok, munkájuk mégis nélkülözhetetlen és megkerülhetetlenül fontos a színház életében.