100. alkalommal látható A diktátor a Vígszínházban2024. 03. 22.
Charlie Chaplin legnagyobb hatású műve, A diktátor mélyen humanista alkotás. A kis borbély és a nagy diktátor kettős szerepében hol kíméletlenül szarkasztikus, hol a bohóctréfa eszközeivel oldja fel sok millió ember szorongását. Az emblematikus filmből készült zenés színpadi átirat Eszenyi Enikő rendezésében, ifj. Vidnyánszky Attila főszereplésével március 25-én 100. alkalommal látható a Vígszínházban.
Charlie Chaplin 1940-es filmje, A diktátor története a két világháború között játszódik, Korda Sándor magyar származású filmrendező és producer tanácsára kezdte el forgatni. A diktátor Ausztria megszállásáig követi Hitler Birodalmának kiépülését és a zsidóság meghurcoltatásának eseményeit. Chaplin később azt nyilatkozta: „Ha tudtam volna a német koncentrációs táborok borzalmairól, nem csinálom meg A diktátort, nem fogom tréfára a nácik gyilkos őrületét."
A Vígszínházban 2018 októberében mutatták be a Chaplin-család engedélyével létrejött előadást. A mű színpadi változatát Vecsei H. Miklós és Vörös Róbert mellett a produkciót rendező Eszenyi Enikő jegyzi. Egy legendás filmet feldolgozni mindig nagy kockázattal jár, de az előadás töretlen népszerűsége – eddig közel 100 ezren látták – azt mutatja, ez a változat képes humorral ám mégis empátiával mesélni a hatalom természetéről és az áldozatok világáról. A diktátorban beugrásokkal együtt az elmúlt években 30 színész és 20 táncos lépett színpara. A 100. előadás főbb szerepeiben ifj. Vidnyánszky Attila, Wunderlich József, Hajduk Károly, Szilágyi Csenge és Lukács Sándor lesz látható.
„Szeretek megérkezni a színházba, amikor A diktátor van. A folyosón egymás hegyén-hátán jelmezek, az öltöztetők mindig valamit keresnek, a kellékesek kacsákat fújnak fel, a színpadon már a reptető srácok próbálnak, a zenekar szállingózik a színpadra, és Zoltán Áron skót dudája valahonnan mindig megszólal. Ilyenkor azt érzem, hogy színházban vagyok. Rettentően büszke vagyok erre a 100 előadásra. Először is azért, mert a főpróba előtt nem gondoltam volna, hogy ebből egyáltalán bemutató lesz, másodszor azért, mert az egész színházat igénybevevő csapatmunkáról van szó, harmadrészt pedig azért, mert sikerült fejlődni, újrafogalmazni ezalatt a pár év alatt a darabot. A sok-sok geg és fenékberúgás mellett kell, hogy legyen tartalma, íve és ritmusa, máskülönben nincs hatása. Volt egy időszak, amikor megfáradt a csapat és maga az anyag is. Azonban amilyen hihetetlen és kegyetlen a színház, a háború kitörésének másnapján A diktátort játszottuk. Akkor hirtelen minden mondat a helyére került, mivel pont az a jelenet játszódott a valóságban, mint aznap este a színpadon. Azóta ez egy új előadás.
Ajándék volt készülni erre a szerepre. Ajándék volt a nyár, hogy volt rá idő és ajándék volt a sok kolléga, akik a próbák kezdetétől tartották a játékkedvet az előadásban. Nehéz volt a stílusát és a ritmusát megtalálni, gyakran lett egy kigyakorolt jelenet üres, sokszor az értelmezhetetlen rémisztően mulatságos volt, máskor kétségbeejtően kellemetlen. Eszenyi Enikőknek köszönhető, hogy ilyen formát tudott ölteni a bemutatóra. A cipők sarkát is beállította és végsőkig hitt abban, hogy az a banán egy telefon és ezen majd nevetni fognak. Nehéz volt, de megérte.
Sokan foglalkoztak velünk, a legtöbbet talán Bóbis László koreográfus. A mozgások és a rengeteg öltözés miatt az egész csapatnak megterhelő az előadás. Komoly felkészülést igényel fizikailag is. Van úgy, hogy három réteg ruhában kell görkorizni, mégis azok közé a darabok közé tartozik, amit öröm játszani, egy nap akár háromszor is. Végtelenül hálás és egyben embert próbáló feladat. A magam részéről még Bagó Gizella énekmestert emelném ki. Az ő munkájának köszönhető, hogy ezeknek a figuráknak ebben a különös formában van beszédhangjuk. Izgalmas feladat volt a két karaktert mozgásban és hangzásban is elválasztani. A legfontosabb az előadás ritmusa: a zenekar, a fény és a nézők reakcióival közösen kell lélegezni, olyankor olyan mintha kottából lehetne játszani” – meséli ifj. Vidnyánszky Attila.
Színlap és jegyvásárlás: https://www.vigszinhaz.hu/A_diktator
Legfrissebb hírek
Indul a szeptember-októberi jegyértékesítés
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy szeptember-októberi előadásainkra a jegyértékesítés június 26-án csütörtökön 10 órától indul.
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Vígszínház
Radnay Csilla, Orosz Ákos, Szántó Balázs, Márkus Luca, Hegyi Barbara, Kovács Adrián, Mester Dávid és Kálmán Eszter munkáját is díjjal ismerték el a Vígszínház évadzáró társulati ülésén.
Darvas Iván 100. születésnapja
Beszélgetéssel és kiállítással emlékezünk Darvas Ivánra a Vígszínházban.
Együtt a színpadért – jótékonysági gála (Színházi Dolgozók Szakszervezete)
Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért.
Elmarad az Amadeus a Pesti Színházban
Tájékoztatjuk Nézőinket, hogy a 2025. május 20-án, kedden 19 órára meghirdetett Amadeus című előadás betegség miatt elmarad!
Plüssállatokat keresünk a Madame Tartuffe bemutatónkhoz!
A 2025/26-os évadunk első pesti színházi bemutatójához, a Madame Tartuffe c. előadáshoz keresünk plüssállatokat.
A Pesti Színház színpadmester helyettese, Varga Nándor kapta idén a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat
A Várkonyi Zoltán-emlékdíjjal minden évben azokat ismeri el a Vígszínház társulata, akik bár a közönség számára láthatatlanok, munkájuk mégis nélkülözhetetlen és megkerülhetetlenül fontos a színház életében.
Elkezdődtek a Madame Tartuffe próbái a Pesti Színházban
A 2025/26-os évad első pesti színházi bemutatóját szeptember 27-én mutatjuk be Kincses Réka rendezésében.