Szalon Nyitány
Rendező: Valló Péter
A Szent István körút 16. szám alatt 1897-98-ban épült Wellisch Alfréd tervei alapján a színház mellett álló bérház, melyben a nagykörút egyik legszebb lépcsőháza rejlik.
Az épületben 1899-ben nyitott meg a Club Kávéház, mely a Vígszínház művészeinek, illetve a lipótvárosi és újlipótvárosi értelmiségnek adott otthont. Heltai Jenővel, Molnár Ferenccel, Miklós Andorral, Bródy Sándorral, Karinthy Frigyessel, sőt, egy ideig még József Attilával is össze lehetett itt futni.
A helyet a hatvanas évek végén bezárták és átépítették, melynek köszönhetően az eredeti díszítés jelentős része elveszett. A rendszerváltást követően a helyiségből három kisebb üzlethelyiséget hoztak létre, melyek közül a Hegedűs Gyula utcából nyílót a Vígszínház nemrégiben azzal a kifejezett szándékkal újította fel, hogy egy meghitt, szalon hangulatú találkozási pontot alakítson ki a színház művészei és közönsége számára.
A Víg Szalont a klasszikus szalonkultúrát újraértelmező Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyitjuk meg, melyet kortárs írók erre az alkalomra írt szövegeiből Valló Péter rendez.
Házigazda: Rudolf Péter
Műsorvezető: Kopek Janka
Zongora: Mester Dávid
A műsor szerzői: Darvasi László, Grecsó Krisztián, Nádasdy Ádám, Nyáry Krisztián, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Vámos Miklós és Závada Péter.
Dramaturg: Németh Nikolett
Látvány: A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói
Rendezőasszisztens: Efstratiadu Zoé
Rendező: Valló Péter
A műsor hossza 90 perc.
Szeretnénk felhívni vendégeink figyelmét, hogy a Víg Szalon NEM akadálymentesített helyszín!