English

Csáth és démonai

naplók, levelek, tárcák, versek, színdarab - és regényrészletek, valamint Csáth zenéi 

Csáth Géza, született Brenner József, kamaszként már zenét szerzett, festett és írni kezdett. 14 éves, amikor megjelenik első zenekritikája, és novellát küld a Jövendő című folyóirat főszerkesztőjének, Bródy Sándornak. A 20. század fordulóján fejlődésnek indult Szabadkán nevelkedett, de Pestre vágyott. Apja intelmét megfogadva, a biztos megélhetés reményében orvosnak tanult. Az egyetem mellett rendíthetetlenül írt, a Budapesti Naplóban publikált, alapításától tagja volt a Nyugat szerkesztőségének. Az elsők között mélyült el Freud tanaiban, a pszichoanalízist értőn alkalmazta orvosi pályája során. Egész életében rettegett a halálos kóroktól, és mikor tévesen tüdőbajt diagnosztizáltak nála, beadta magának az első adag morfiumot – és kezdetét vette kétségbeesett harca a démonokkal...

Csáth életműve hol eltűnik, hol visszatér az irodalmi köztudatba. Az előadás eredeti levelekkel, naplóbejegyzésekkel, valamint Csáth irodalmi műveivel és zenéivel próbálja megidézni a nagyszerű polihisztor máig ható zsenijét.

Brenner József, alias Csáth Géza/Boér KálmánHorváth Szabolcs
Kosztolányi Dezső, Brenner József unokabátyja/Pertics JenőHirtling István
Desiré, a fiatal Kosztolányi/Tolnay, háziorvosZoltán Áron
Brenner Dezső, Brenner József öccse/SebésztanárCsapó Attila
dr. Brenner József ügyvéd, Csáth apjaHirtling István
dr. Ferenczi Sándor, pszichoanalitikus/Tolnay, háziorvos,Zoltán Áron
Jónás Olga, Brenner József felesége/Pertics JenőnéSzilágyi Csenge
Gyulai Kató, megesett lány, Csáth alkalmi szeretője/SzobalányKoós Boglárka e.h.
Horváth Lajosné, Kató anyja/özv. Telkesyné, Perticsné anyjaGilicze Márta m.v.
Kohn Gizella, Csáth kezeltje (az elmebeteg nő)Koós Boglárka e.h.

Zongorán közreműködik: MESTER DÁVID
Szerkesztő - dramaturg: BALASSA ESZTER
Szerkesztő - rendező: VÖRÖS RÓBERT
Irodalmi konzultáns: MOLNÁR ESZTER EDINA

Ügyelő: KUTI LÁSZLÓ
Súgó: ZEWDE ESZTER
Rendezőasszisztens: EFSTRATIADU ZOÉ 

(19.30 órás kezdés esetén az előadás várható befejezésének ideje 21.30)  

Stream premier: 2021. február 13., Vígszínház, Házi Színpad
Bemutató: 2021. szeptember 27., Vígszínház, Házi Színpad